Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Eddig soha nem látott módon köszönt be idén a tavasz Újbudán, azon belül a Bikás parkba: március 24-én Tavaszváró Pikniket szervez Újbuda Önkormányzata a kedvelt helyszínen. A tematikus családi napon húsvéti kavalkád várja a kilátogatókat, a szervezők a hagyományokról sem feledkeztek meg. Lesz tojáskeresés, húsvéti körbejárós, csuhézás, de akár körtáncot is lejthetnek az érdeklődők. A rendezvényen fellép Charlie, Freddie, a Budapest Voices – mindannyiukkal már többször is találkozhatott az újbudai közönség.

Az új eseménnyel teljessé válik a szórakoztatás mellett a közösségépítést is célzó önkormányzati sorozat, hiszen így már minden évszakban várja valamilyen nagyívű program a kerületieket. A legnagyobb szabású rendezvény az elmúlt években mindig a Bikás parki gyereknap volt, ahol egész nap ingyenes programok hívogatták a családokat sztárfellépőkkel, színházi és kézműves foglalkozásokkal, játékokkal, különféle bemutatókkal. Az idén hétéves múltra visszatekintő gyereknap látogatóinak száma már több ízben is elérte a tízezret.

A nyár jellemzően a kisebb léptékű helyi mulatságoké – ilyen volt például tavaly a Kelenföldi Lecsófesztivál –, ősszel aztán újraindulnak a nagyobb események. Az újbudai Őszköszöntő Fesztivál helyszíne ugyancsak a Bikás park, de a kerület egyes, szinte külön kis világot jelentő részeiben is mindig találnak helyet a szervezők a helyi ünnepeknek. Őrmező Ünnepét a Költők parkja fogadja be, a tavalyi gazdagréti Helyi Értékek Napjának a Dzsungel park adott otthont.

Külön kategóriát jelentenek a szabadtéri rendezvényeken belül azok, amelyek az egészséges életmódot, az egészségmegőrzést szolgálják. A Kopaszi gáton a Válassz Sportot Újbudán! alkalmából tavaly csaknem negyven sportággal ismerkedhettek meg a látogatók szeptember elején, két hétre rá pedig a Feneketlen-tó mellett, az Újbudai Egészségparton választhatták a sportprogramokat a szűrővizsgálatok, egészségügyi tanácsadások mellett.

Az egész éves programsorozat ennél jóval gazdagabb is tud lenni, a csúcsa azonban rendre a november 11-i Kerület Napja, amely ténylegesen egy hétig tart. Ilyenkor az időjárás már kisebb esélyt ad egy jó szabadtéri rendezvényre, inkább az olyan intimebb programok teszik emlékezetessé a napot, mint az elmúlt tizenöt évben a kerületben született gyerekek közös születésnapja. A generációk másik oldalán pedig azokat köszönti az önkormányzat ezekben a napokban, akik évtizedek óta a kerületben élnek, valamint azokat a házaspárokat, amelyek már túl vannak az aranylakodalmukon is.

Freddie, Charlie és a Budapest Voices

Igazi sztárok szórakoztatják majd az újbudaiakat a március 24-i Tavaszváró Pikniken a Bikás parkban. A fellépők között lesznek énekesek és zenekarok is – mindenkinek ugyanaz a célja: a jó hangulat.

Az új kerületi esemény, a Tavaszváró Piknik egyik sztárfellépője Fehérvári Gábor, azaz Freddie és zenekara lesz. Március 24. amúgy is ünnep számára, hiszen ekkor van a névnapja, amikor édesapjával is felköszönthetik egymást. Freddie azért is örül a Bikás parki rendezvénynek, mert ez lesz a tavaszi, nyári szezon nyitánya. A fesztiválok és városnapok időszakában mindig lelkesen készül az első szabadtéri koncertre, azért is szereti ezeket, mert a legkülönfélébb emberek gyűlnek össze egy helyen, és sokkal nyitottabbak, mint máshol. – Az ő tetszésük, vagy éppen nem tetszésük nagyon fontos visszajelzés egy előadónak. Egyszer láttam egy városnapi koncertet, ahol a közönség alapvetően nem is ismerte az együttest, legfeljebb egy-két, a rádiókban rendszeresen játszott slágert. A zene azonban annyira tetszett nekik, hogy a ráadásig tömve volt a nézőtér – mondta lapunknak Freddie. A Dal című verseny 2016-os győztese szereti a közös fényképezkedést is. – Ilyenkor nem az előadóról szól a koncert, hanem a hallgatókról. A cél az, hogy ők érezzék jól magukat – hangsúlyozta Freddie. A pikniken elsősorban Freddie Pioneers című albumának dalai csendülnek majd fel.

Magyarország legnépszerűbb a cappella együttese, a Budapest Voices is fellép a Bikás parki pikniken. Az együttes hatvanperces best of programmal áll a színpadra – egy ütőhangszeressel kiegészülve –, egyebek közt az Adjon az ég (Tankcsapda), az Autó egy szerpentinen (Quimby), a Hajolj bele a hajamba (Péterfy Bori & Love Band) és az Ennyi csak (Kowalsky meg a Vega) című dalokkal. – Március 24-én a pörgősebb, táncosabb darabokat vesszük elő – tájékoztatta lapunkat Warnusz Zsuzsa, az együttes vezetője.

A tizenhárom fős együttes már negyedik alkalommal koncertezik a XI. kerületben. Először a Szent Gellért téri metrómegállóban adtak egy rendhagyó reggeli koncertet Alternatívák című lemezük megjelenése napján. Másodszor a Savoya Park születésnapi rendezvényén, végül a B32 Galéria és Kultúrtérben léptek fel egy adventi jótékonysági koncerten, telt ház előtt. – A csapat kötődik Újbudához, annak is a belső, nyüzsgő részéhez, a Kelet Caféhoz, a Hadikhoz, a Szatyor Bárhoz és a B32-höz – árulta el Warnusz Zsuzsa.

A fellépők sorát Charlie zárja: az élő magyar rocklegenda visszatérő attrakciója az újbudai rendezvényeknek. Volt, amikor tanévnyitó fesztiválon adott koncertet, máskor Őrmező ünnepén szórakoztatta a közönséget, sőt, az is megesett, hogy a kerületi rendőrkapitányság nőnapi meglepetésvendégeként bukkant fel a Liszt-díjas énekes.

 

 

Forrás: ujbuda.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.