Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fotó: Posztós János / CAFe Budapest
Fotó: Posztós János / CAFe Budapest

A CAFe fesztivál mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ne csak a fület, de a szemet is kielégítse. A számtalan zenei esemény mellett a mozgás és a színház szerelmeseinek is temérdek programlehetőséget kínál a fesztivál 17 napja.

A Szegedi Kortárs Balett a kilencvenes évektől napjainkig a kortárs tánc világának meghatározó szereplője nemcsak hazai, de nemzetközi szintéren is. Az elmúlt években a mozdulatok kidolgozottsága mellett a táncművek drámai erejének, gondolati mélységének, táncszínházi kifejezési eszköztárának finomodása, témáiknak változatossága, gazdagodása jellemzi produkcióikat. Október 10-én a Müpában debütál legújabb darabjuk, az eARTh. Ebben Juronics Tamás egy igazán mai és aktuális témát jár körül: az emberiség kíméletlenül tönkreteszi környezetét és csak idő kérdése, míg ezzel elpusztítja saját magát is. Górecki 4. szimfóniája alapvető létkérdések feltevésére sarkallja a nézőt. Egyszerre zengeti meg az univerzumot és szólal meg a legemberibb hangon.A kettő közötti feszültségből születik meg a valódi dráma, amelyben az élet igazságát, szeretetét hirdeti, számunkra pedig a művészet örök felelősségét sorsunk alakításában.

Bartók Béla két táncszínpadi művet írt: A fából faragott királyfi táncjátékát és A csodálatos mandarint. Utóbbira készített friss koreográfiát Vincze Balázs, amit október 7-én a fesztivál nyitókoncertjének második felvonásában láthat a közönség a Pécsi Balett előadásában. Az előadáson a Nemzeti Filharmonikusok működnek közre, Kocsis Zoltán vezényletével. Szintén Bartók zenéje ihlette meg Horváth Csabát, aki az 5. vonósnégyes és a Concerto mozgásszínházi lehetőségeit tárja fel. Október 21-én a Várkert Bazárban a Forte Társulat mellett a Bujtor Kvartett és a Hungarian Studio Orchestra zenéjét hallhatják a nézők.

A német Familie Flöz előadásaiban a humor, a bábok, a pantomim és a komédia egyesül. A négytagú társulat több mint két évtizedes fennállása óta mintegy 34 országban lépett fel, a szakma számtalan elismerését tudhatja magáénak. Az Infinita a születésről és a halálról, illetve az addig eltöltött életről szól. A színészek groteszk és karikatúraszerű, gyakran szürreális, bizarr, félelmetes hatást keltő maszkokat viselnek, hol csecsemőket, hol aggastyánokat jelenítve meg. A darab megdöbbentő eredetisége többek közt abban rejlik, hogy a csecsemőkben éppúgy képes bemutatni az időseket, mint az időskori szomorúságban a gyermeki mesevilágot. Október 11-én és 12-én a Müpában találkozhat velük a CAFe közönsége.

Október 14-15-én a Trafóban vendégszerepel a kínai kortárs tánc egyik legkeresettebb együttese, a TAO Dance Theatre. Az alapító-koreográfus Tao Ye előadásai következetesen csak számokat kapnak cím helyett, annak érdekében, hogy a legcsekélyebb mértékben se befolyásolja a néző fantáziáját. A 6&7-ben Tao az emberi test, mint vizuális forma lehetőségeit kutatja, a történetmesélés minden kényszerétől mentesen. Az előadások zenéjét a kínai indie folk zeneszerző, Xiao He komponálta.

A lengyel Cloud Theatre A Short Outline of Everything (A mindenség rövid vázlata) című darabjukban nem kevesebbre vállalkozik, mint a világ történetének elmesélésére október 15-én az Átrium Film-Színházban. A különleges látványvilágú – minden ízében élőben előadott – produkció a színház, a film és a legkülönbözőbb vizuális művészetek egyedi kombinációja.

Az 1956-os események 60. évfordulójára több előadás is fókuszál a CAFe alatt. Október 18-án a Várkert Bazárban Gergye Krisztián Egy ünnepi színjáték -…’56-’16 című új produkciójábannemcsak Magyarország, hanem – a hasonlóságokra összpontosítva – a tágabb régió kommunistaellenes forradalmai, felkelései is fókuszba kerülnek. Október 22-én az Erzsébetligeti Színházban az ország vezető hivatásos táncegyüttesei és zenekarai, valamint a legkiválóbb amatőr néptáncegyüttesei részvételével megszülető emlékelőadás is 1956-os forradalmat és szabadságharcot, valamint annak történelmi környezetét idézi fel az ’56- Egy nép kiáltott című produkcióban.

Az olaszországi Teatro Potlach közel negyven éve kutatója és megújítója a színházművészetnek.  A Pino Di Buduo alapította társulat interkulturális és multimédiás előadásaival világszerte komoly hírnevet szerzett. Október 10-én a Millenárison Shakespeare szigete című előadásukat mutatják be. A darab erőteljes vizuális utazás a drámaíró teremtette világokba. Olyan ismert szereplők jelennek meg a színpadon, mint Rómeó és Júlia, Othello és Desdemona, Hamlet és Ophelia, illetve Caesar és Brutus. A karakterek egy álomszerű virtuális világban mozognak, így az újszerű dramaturgiában a legmodernebb technikai találmányok is kiemelt szerepet kapnak. 

A fővárosi színházak is a CAFe idejére időzítették bemutatóikat, amelyek a fesztivál után is repertoáron maradnak. Alföldi Róbert legújabb rendezésre, az október 7-én a Budapest Music Centerben debütáló II. Edward a politika és a magánélet veszélyes keveredéséről szóló mű. A 16. századi angol író, Christopher Marlowe drámája egy gyenge uralkodó története, aki trónra lépése után a nemesség akarata ellenére hazahívja számkivetett barátját Ez a „NemShakespeare” – ahogy Ionesco „Makbettjét” is nevezte Alföldi – a CAFe Budapest programjának egyik legígéretesebb darabja lesz!

Október 8-án népmesekincsünk egyik legismertebb és talán legnépszerűbb darabját, A csillagszemű juhászt gondolja újra Markó Róbert a Budapest Bábszínházban. A Pinceszínházban október 9-én az anyai ágon magyar, apai ágon iráni gyökerekkel büszkélkedő francia szerző, Yasmina Reza leggyakrabban színpadra kerülő darabját, a Művészetetmutatják be, Lux Ádám, Megyeri Zoltán és Quintus Konrád főszereplésével. Október 9-én a Trafóban Kálmán Eszter a műfajok keveredésével kísérletezik A tó című legújabb darabjában. Szintén a Trafó ad otthont a spanyol Agrupación Señor Serrano társulat vendégjátékának, akik október 21-22-én egy igazi westernt visznek színpadra, Egy ház Ázsiában címmel. A Vígszínház Házi Színpadán október 16-án Kincses Réka elő magyarországi bemutatóját, A Pentheszileia Programot láthatják a nézők. Az Átrium Film-Színház október 20-án a Matei Vişniec Dada Cabaret című darabját mutatja be a dadaizmus 100 éves évfordulójának alkalmából, a Maladype Színház, valamint Farkas Gábor Gábriel és zenekara koprodukciójában. Lenin szerepében Kútvölgyi Erzsébetet láthatja a közönség. Az Örkény Színházban Eörsi István Emlékezés a régi szép időkre című könyvének történetét állította színpadra október 21-én. Október 22-én pedig Gogol életművét dolgozzák fel a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Gogoliáda címmel.

További információ:

http://www.cafebudapestfest.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/CAFeBudapestOfficial

 

Programok

Bartók: A kékszakállú herceg vára / A csodálatos mandarin – bemutató

2016. október 7., 19.30 -  Müpa

Közreműködik:Szántó Andrea, Bretz Gábor – ének, Pécsi Balett, Nemzeti Filharmonikusok

Díszlet:Szendrényi Éva

Jelmez:Németh Anikó (Manier)

Látvány:Bordos László Zsolt

Koreográfia:Vincze Balázs

Vezényel:Kocsis Zoltán

Rendező:Káel Csaba

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=69738

eARTh – bemutató
Górecki: 4. szimfónia [A Szegedi Kortárs Balett előadása]
2016. október   10., 19.00 - Müpa

Előadják:Bujdosó Anna, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Stáry Kata, Szigyártó Szandra, Takács Zsófia, Zsadon Flóra, Bocsi Petra, Vincze Lotár, Mai Matsuki

Fény: Stadler Ferenc

Díszlet, koncepció: Juronics Tamás

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Koreográfia: Juronics Tamás

 

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=80546

Kálmán Eszter: A tó – bemutató

2016. október   11., 20.00 - Trafó Kortárs Művészetek Háza

Közreműködik:Dányi Viktória, Bercsényi Péter

Látvány:Kálmán Eszter

Jelmez:Juhász Dóra

Fény:Éltető András

Hang:Rembeczki János

Zene:Kákonyi Árpád, Friedenthal Zoltán

Animáció:Juhász András

Munkatársak: Fazekas Anna, Fábián Gábor Zoltán

Koreográfus:Vadas Zsófia Tamara

Dramaturg:Szabó-Székely Ármin

Rendező:Kálmán Eszter

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=79660

6 & 7

A TAO Dance Theater vendégjátéka

2016. október   14-15.  20.00 - Trafó Kortárs Művészetek Háza

6

Zene:Xiao He

Fényterv: Ellen Ruge

Fénytechnikus: Ma Yue

Jelmez:Tao Ye, Li Min

Koreográfus:Tao Ye

7

Zene:Xiao He

Hangterv:Tao Ye

Fényterv:Ma Yue, Tao Ye

Jelmez:Li Min, Tao Ye

Koreográfus:Tao Ye

További információk. http://cafebudapestfest.hu/program?id=81287

 

Egy ünnepi színjáték - …’56-’16 – bemutató

2016. október   18., 19.30 - Várkert Bazár — Rendezvényterem

Közreműködik:Vizin Viktória – ének, Zombola Péter – zongora, Accord Quartet, Barabás Anita, Bánfalvi Eszter, Bányai Kelemen Barna, Gergye Krisztián, Rétfalvi Tamás, Téri Gáspár

Zene :Zombola Péter

Dramaturg:Pályi András

Librettó:Mátrai Diána

Festmények:Vojnich Erzsébet

Fotók:Dömölky Dániel

AR technológia Artlocator:Udeme Etentuk

Rendező, koreográfus:Gergye Krisztián

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=79648

 

Bartók: Concerto / 5. vonósnégyes - táncjáték

2016. október   21., 19.30 Várkert Bazár — Rendezvényterem

Közreműködik:Horváth Csaba, Forte Társulat, Bujtor Kvartett, Hungarian Studio Orchestra (koncertmester: Bujtor Balázs)

Rendező, koreográfus:Horváth Csaba

Karmester, zenei vezető:Dinyés Dániel

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=79651

 

’56 - Egy nép kiáltott

2016. október   22., 18.00 - Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház

Közreműködik:Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes szólistái, a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói, Bem Táncegyüttes, Budapest, Bihari János Táncegyüttes és Művészeti Iskola, Pilisi Kolibri Táncegyesület, a Katasztrófavédelem Központi Zenekara

Zenei szerkesztő:Pál István Szalonna

Szerkesztő koreográfusok:Juhász Zsolt, Mihályi Gábor

Rendező, koreográfus:Mucsi János

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=81287

 

Christopher Marlowe: II. Edward – bemutató

2016. október   7-9., 19.30 Budapest Music Center — Koncertterem

Előadják:Fekete Ernő, Jordán Tamás, Gyabronka József, Szatory Dávid, Makranczi Zalán, Radnay Csilla, Patkós Márton, Mihályfi Balázs, Medveczky Balázs, Fábián Szabolcs, Sztarenki Dóra

Közreműködik:Lengyel Zoltán – orgona, Szűcs Péter – klarinét, Zétényi Tamás – cselló

Zenei vezető:Gőz László

Rendező:Alföldi Róbert

Díszlet, jelmez: Tihanyi Ildi

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=79403

 

 

A csillagszemű juhász - bemutató

A Budapest Bábszínház előadása

2016. október   8., 17.00  - Budapest Bábszínház

Díszlet:Cziegler Balázs

Jelmez:Michac Gábor

Zene:Zságer–Varga Ákos

Koreográfia:Fitos Dezső

Rendező:Markó Róbert

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=81284

 

Yasmina Reza: Művészet - bemutató

2016. október   9., 19.00 - Pinceszínház

Előadják: Lux Ádám, Megyeri Zoltán, Quintus Konrád

Rendező:Pajer Róbert

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=81285

 

Shakespeare’s Island
A Teatro Potlach vendégjátéka
2016. október   10., 19.00 - Millenáris Teátrum (E épület)

Előadják:Claudio De Maglio, Nathalie Mentha, Maurizio Stammati, Gulyás Zsófia, Marcus Acauan, Irene Rossi, Luca Di Tommaso, Francesco Magliocca, Lorenzo Girolami, Andreaceleste Pica, Hector Gustavo Riondet, Mikhailo Snisarenko

Látvány:Luca Ruzza

Video:Bernardo Vercelli, Fabio di Salvo – Quiet Ensemble, Natan A. Ruzza Teatro Potlach

Zene:Raffaello Simeoni Group

Rendező:Pino Di Buduo

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=80856

 

A Pentheszileia Program – bemutató

2016. október   16., 19.30 - Vígszínház — Házi Színpad

Jelmez::Pusztai Judit

Dramaturg:Székely Csaba, Vörös Róbert

Dramaturg-konzultáns:Szász Hanna

A rendező munkatársa:Egyed Mónika

Rendező:Kincses Réka

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=80536

 

Matei Vișniec: Dada Cabaret – ősbemutató
A Maladype Színház előadása
2016. október   20-21., 19.00 - Átrium Film-Színház

Előadják:Bödők Zsigmon, Huszárik Kata, Farkas Gábor Gábriel, Kútvölgyi Erzsébet, Tanakó Erika, Szilágyi Ágota

Szöveg:Matei Vişniec

Zenei vezető:Farkas Gábor Gábriel

Rendező: Balázs Zoltán

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=80539

Gogoliáda - bemutató

Etűdök Alfred Schnittke Gogol-szvit és Szkeccsek című darabjaira

2016. október   22., 19.00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

 

Alkotók:az MKE – Látványtervező Tanszék hallgatói

Tanárok:Orosz Klaudia – báb, Juhász András – intermédia

Videó:Juhász András

Dramaturg:Lőkös Ildikó

Rendező:Szenteczki Zita, Varsányi Péter

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=81423

Egy ház Ázsiában
Az Agrupación Señor Serrano vendégjátéka
2016. október   21., 20.00 - Trafó Kortárs Művészetek Háza

Társproducerek:GREC 2014 Festival de Barcelona, Hexagone Scène Nationale Arts Sciences – Meylan, Festival TNT – Terrassa Noves Tendència/CAET, Monty Kultuurfaktorij

Támogatók:Festival Hybrides de Montpellier, Festival Differenti Sensazioni, Departament de Cultura de la Generalitat, Instituto Nacional de las Artes Escénicas y de la Música, Institut Ramon Llull

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=79794

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.