Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes részvételével és Cserhalmi György szereplésével mutatja be a Körhinta című előadást a Nemzeti Színház február 20-án. A legendás film nyomán készülő nagyszabású produkciót Vidnyánszky Attila rendezi.

Vidnyánszky Attila a produkció január 16-i budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője és Vincze Zsuzsa dramaturg egy éve kereste meg a Körhinta színrevitelének ötletével, amelyre örömmel mondott igent.

image

Farkas Dénes, Cserhalmi György, Szűcs Nelli, Vidnyánszky Attila, Zsuráfszky Zoltán, Vincze Zsuzsa, ifj. Vidnyánszky Attila és Kiss Andrea a Körhinta sajtótájékoztatóján (MTI Fotó: Kovács Attila)

Az előadás szövegkönyvét Sarkadi Imre novellája, valamint Fábri Zoltán és Nádasy László forgatókönyve alapján Vincze Zsuzsa írta, a produkciót Zsuráfszky Zoltán társrendezésében mutatják be Lakatos Róbert zenéjével, Mira János díszleteiben. "Szívbemarkoló, gyönyörűséges mesét szeretnénk csinálni" - fogalmazott Vidnyánszky Attila. Hozzátette: az előadás létrehozásában kötődnek a filmhez, a szegény és a gazdag viszonyrendszerére élezve ki a történetet.

Jean Cocteau annak idején azt mondta: attól jó a film, mert "fölzeng benne a szerelem" - idézte Törőcsik Marit, a Fábri Zoltán rendezte alkotás főszereplőjét Vidnyánszky Attila, hangsúlyozva, hogy ők is egy ilyen előadást szeretnének létrehozni. "Nagyon kreatív és felemelő folyamat elején vagyunk" - mondta, hozzátéve, hogy a vásári jelenet már nagyjából kész. A táncosok fegyelmezettsége, lendülete, munkabírása lenyűgöző - emelte ki.

Zsuráfszky Zoltán elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes - a korábbi Honvéd Táncszínház - 40 táncossal és hat zenésszel vesz részt a produkcióban. A Kárpát-medence mozdulat- és ritmikai anyagából építkeznek, Gyimestől a Rába-közig minden megjelenik a produkcióban, kicsit kinyitva az alföldi érzésvilágot. "Azért kell, hogy mást csináljunk, mert nem akarjuk legyőzni ezt a csodálatos filmet" - fogalmazott. Vincze Zsuzsa dramaturg, jelmeztervező elárulta: eredetileg táncszínházi előadást terveztek, a táncforgatókönyvből készült, már közös munkával a színpadi szövegkönyv.

image

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatója a Körhinta sajtótájékoztatóján (MTI Fotó: Kovács Attila)

A darabban a főhősnő, Mari apját alakító Cserhalmi György felidézte: a rendezővel Debrecenben Móricz Úri muri című darabjában dolgozott már együtt, ami élvezetes közös munka volt. "Vidéken élek 27 éve és szemtanúja vagyok annak, hogy hogy pusztul a paraszti kultúra" - mondta. Hozzátette: ennek feltámasztásában örömmel vesz részt. Cserhalmi György arról is beszélt, hogy a színházi világban is jelenlévő két politikai oldal szembenállását fel kellene már oldani. "Az ember épp akkorát botlik jobb lábbal, mint ballal" - fogalmazott. Mint mondta, itt az ideje, hogy elkezdődjön valami összefésülődés, és ne számítson semmi, csak a rátermettség, az adottság, a hozzáállás. "A szakmát az őt megillető tisztelettel és alázattal vegyük körül és ápoljuk" - hangsúlyozta.

A produkcióban a Pataki Istvánt alakító Cserhalmi György mellett Patakiné szerepét Szűcs Nelli játssza, Farkas Sándor figuráját Farkas Dénes formálja meg. Az előadásban a fiatal párt - Törőcsik Mari és Soós Imre filmbeli szerepeit - egyetemi hallgatók alakítják: Pataki Mari szerepében Kiss Andrea látható majd, Bíró Mátét ifj. Vidnyánszky Attila játssza. A színész arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen az édesapjával való közös munka, úgy fogalmazott: "harcosan vagyunk együtt, de remélem, hogy ez a harcos viszony tud egészséges lenni és előre vezető".

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.