Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Gödöllői Királyi Kastély ad otthont a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválnak szeptember 11. és 13. között; az esemény kiemelt programja a fesztiválhoz csatlakozó Nemzeti Parkok Hete nyitórendezvénye lesz.

 A Nemzeti Parkok Hete nyitórendezvényén Magyarország tíz nemzeti parkja mutatja be tevékenységét, aktív turisztikai kínálatát. Az immár tizenegyedik alkalommal megrendezendő esemény kiemelt vendég az Őrségi Nemzeti Park lesz - hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.
    Az Őrségi Nemzeti Park őrségi parasztházat visz az eseményre, ahol a helyi termékeik és mesterségeik is bemutatkoznak. A nyitórendezvény után egy héten át kiállítás is várja az érdeklődőket a Varázslatos Magyarország természetfotós pályázat díjnyertes alkotásaiból, de sok program szól a nagycsaládosoknak, akik különféle túrákon vagy éjszakai csillagsétákon vehetnek részt, a gyerekeket külön foglalkoztató sátor várja, de a nemzeti parkok védjegyes termékei közül is válogathatnak az érdeklődők.
    A Nemzeti Parkok Hetét a járványhelyzet miatt tavasszal nem tudták megtartani, ezért került át az esemény őszre, de most is az aktuális járványi szabályok betartása mellett várják az érdeklődőket.
    Az eseményen mutatják be a Nemzeti Parki Termékek könyvet.
    A négyszáz oldalas kiadványban a kétszáz védjegyes termelőből hatvan termelőt mutatnak be. A kötet több mint 700 fotót tartalmaz és másfél év alatt készült el. A könyvet Osváth Sarolta írta és szerkesztette, a képeket Darabos György készítette - mondta el Galisz Tamás, az IVON Kft. vezető tanácsadója.
    Székelyhidi Tamás, a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál főszervezője azt mondta, hogy hat év alatt a fesztivál kísérőrendezvényei egyre népszerűbbé váltak és mivel szinte minden művészeti ág képviselteti magát az eseményen, ezért döntöttek úgy, hogy egy átfogóbb név alatt folytatják a korábban Nemzetközi Természetfilm Fesztivál néven ismert rendezvényt.
    Mint mondta, a fesztivál középpontjában továbbra is a természetfilmek állnak. Idén csaknem 2200 nevezés érkezett a fesztiválra a világ 114 országából. Az alkotásokat a közönség hat vetítési helyszínen tekintheti meg, a fesztivál filmjeinek 80 százaléka premier lesz.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy Gödöllő főterén szeptember 4-től is tartanak vetítéseket. A Varázslatos Magyarország és az Ember és Természet című fotókiállítások pedig szeptember 20-ig lesznek láthatók. A gyerekeket játszóház és az Alma együttes koncertje is szórakoztatja. Art mozikban és a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban pedig az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapok várják a látogatókat.
    Lépj a természetbe címmel hétrészes ismeretterjesztő sorozat indul a fesztivállal egyidőben a városi és regionális tévécsatornák bevonásával. A gödöllői arborétumban organikus szoborpark épül, a fesztivál ideje alatt négy szobor készül el, így egy új helyszín és állandó kiállítási tér jön létre. Közösségi trash art szobor idén Süsü, a sárkány lesz, ezzel tisztelegnek az idén elhunyt Csukás István író emléke előtt.
    Az eseményen lesz a 10 éves Varázslatos Magyarország program és az ugyancsak 10 éves Nemzeti Park Termék védjegyi program évfordulója.
    A koronavírus-járvány miatt idén a rendezvényt kisebb területen tartják. A Gödöllői Királyi Kastély termeiben és szabadtéren is lesznek vetítések.
    A jó természetfilmek igazodási pontnak számítanak - hangsúlyozta Krakkó Ákos, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kommunikációs vezetője, kiemelve: az Áder János köztársasági elnök által alapított alapítvány fontos feladatának tekinti, hogy partnere és ha teheti, támogatója legyen az olyan eseményeknek, amelyek a természet szépségére és megóvására hívják fel a figyelmet. Mint mondta, idén 85 millió forinttal támogatják az eseményt és első alkalommal adják át a fesztiválon a Kék Bolygó Alapítvány klímavédelmi díját.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.