Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Spiró György Az imposztor című drámájával kezdődik a lengyel színjátszás atyjaként számon tartott Wojciech Boguslawski emlékének szentelt év Lengyelországban. A Boguslawskit középpontba állító darabot szombaton mutatják be a varsói Teatr Dramatyczny nagyszínpadán Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója rendezésében.

A bemutató a varsói Nemzeti Színház, a Teatr Narodowy alapításának 250. évfordulója alkalmából megrendezett Wojciech Boguslawski-év hivatalos eseménysorozatának ünnepélyes megnyitója is egyben, amelyen a lengyelországi színházi szakma jeles képviselőin kívül részt vesznek az előadás magyar alkotói is: Spiró György és Máté Gábor mellett Cziegler Balázs díszlettervező és Füzér Anni jelmeztervező.

image

Wojciech Boguslawski (Forrás: Wikipedia)

Wojciech Boguslawski (1757-1829) lengyel színész, színházigazgató és drámaíró. A lengyel felvilágosodás idején a varsói Nemzeti Színház igazgatója volt három különböző időszakban is. Mint azt Pászt Patrícia műfordító, tolmács, dramaturg, kulturális menedzser, a Krakkói Magyar Centrum igazgatója az MTI-nek elmondta, a most induló Wojciech Boguslawski-évet rengeteg új előadás és több infrastrukturális fejlesztés is jellemzi: Varsóban felújítanak négy színházat és az egyik legnevesebb lengyel rendező, Krzysztof Warlikowski által vezetett Teatr Nowy új épületet kap. Emellett a tervek között szerepel a Teatr Rozmaitosci új otthonának átadása is. Az emlékév keretében virtuális sétán teszik nyomon követhetővé és kiadványokon keresztül mutatják be az összes fontos varsói színházi helyszínt - fűzte hozzá Pászt Patrícia, aki azt is kiemelte, hogy a programsorozat megvalósításában az állami színházak és a civil szervezetek által működtetett színházak között szoros az együttműködés. Pászt Patrícia a Boguslawski-év három legfontosabb előadása közé sorolta Az imposztort, amely a lengyel színjátszás atyjának állít emléket. Hozzátette, hogy a lengyel Nemzeti Színházban műsorra tűzik a két legnagyobb lengyel romantikus nemzeti drámát: Juliusz Slowacki Kordian és Adam Mickiewicz Ősök című művét. Kiemelte, hogy az Ősöket Eimuntas Nekrosius litván rendező állítja színpadra.

A Boguslawskiról szóló Spiró-darab - amelynek előzménye Az Ikszek című regény - Major Tamás számára készült, a budapesti Katona József Színházban ő játszotta a főszerepet az 1983-ban bemutatott, Zsámbéki Gábor rendezte előadásban. Az imposztor varsói ősbemutatóját 1987-ben tartották, 28 év óta ez a második színrevitele Lengyelországban. A vendégrendezés a Teatr Dramatyczny és a budapesti Katona József Színház között pár évvel ezelőtt kialakult művészi munkakapcsolat egyik újabb állomása. A Tadeusz Slobodzianek lengyel drámaíró által vezetett varsói színház azután kérte fel Máté Gábor rendezőt Az imposztor színpadra állítására, hogy a Katona József Színházban megrendezte a lengyel szerző A mi osztályunk című drámáját, amely 2012-ben elnyerte a magyar színikritikusoktól a legjobb előadás díját. Mint a Krakkói Magyar Centrum közleménye kiemeli, az utóbbi években fellendültek a lengyel-magyar színházi kapcsolatok, Mundruczó Kornélnak a Teatr Rozmaitosciban rendezett, Denevér című  2012-es előadását tavaly Gombrowicz Operettje követte Andrzej Bubien rendezésében a budapesti Nemzeti Színházban, a mai magyar drámák lengyelországi sikereit követően pedig a kortárs lengyel darabok is egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg magyar színpadokon.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.