Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapest, 2014. július 11., péntek (MTI) - Két orgonavirtuóz, az amerikai Rhoda Scott, valamint Varnus Xavér ad koncertet a Modern Art Orchestrával (MAO) közösen július 26-án a Budapest Kongresszusi Központban.

A produkció aznap 15 és 19 órakor is látható lesz.     

A világhírű Rhoda Scott és a MAO tavaly is dupla koncertet adott Magyarországon, akkor a Budapest Marriott Hotelben. Az amerikai keleti parti gospel zene egyik legautentikusabb képviselője, a "mezítlábas grófnő" ezúttal dzsessz örökzöldeket és saját szerzeményeket ad elő, és az esten ott lesz az orgona hazai kiválósága, az 50. születésnapját idén ünnepelt Varnus Xavér is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az est további vendégművésze Mahó Andrea.     A koncert része a 2005-ben Fekete-Kovács Kornél zenekarvezető kezdeményezésére a magyar dzsessz és klasszikus zenei élet tehetséges, fiatal muzsikusaiból alakult Modern Art Orchestra sorozatának, amelyben világhírű művészek dolgoznak együtt a zenekarral. A MAO idén februárban együtt turnézott Ennio Morricone olasz filmzeneszerzővel, márciusban Michel Legrand, a francia sanzon, filmzene és dzsessz élő klasszikusa rögzítette legújabb felvételeit a MAO-val Párizsban, júniusban Steven Seagal amerikai filmszínész bluesbandjével játszottak a Budapest Kongresszusi Központban, július 19-én egy szintén zenész brit filmsztár, Hugh Laurie lesz a partner ugyanott, 20-án pedig Dave Liebmannel, Miles Davis egykori szaxofonosával lépnek fel a VeszprémFesten, a Magyar Jazz Napján.     A 76 éves Rhoda Scott és Varnus Xavér 2011 és 2012, az Orgonák csatája című produkciók után lép újra együtt fel. Varnus Xavér egy tavalyi sajtótájékoztatón így fogalmazott: Rhoda Scott az 1970-es években ugyanazt tette Magyarországon, mint amit ő maga is céljául tűzött ki, "közbeszéd tárgyává tenni az orgonát".     

A repertoárjában blues elemeket, klasszikus dzsessz-sztenderdeket és gospeleket is felvonultató Rhoda Scott nagyon szereti Magyarországot és itt is szeretik őt. Magyar vonzalma azzal kezdődött, hogy diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Először a hetvenes években lépett fel az Erkel Színházban Hammond-orgonájával, akkora sikerrel, hogy rövidesen újra meghívták. Máig élete egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhétezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a Rhoda Scott Budapesten című albuma 1975-ben.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.