Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Péntektől látható a budapesti Műcsarnokban A Tér/Erő - II. Építészeti Nemzeti Szalon című kiállítás, amelyen a magyarországi építészet elmúlt öt évét mutatják be közel kétezer négyzetméteren csaknem 800 építész munkáival, fotókkal, rajzokkal, ismertető szövegekkel, számos plakettel és több videobejátszással együtt.

 Szegő György, a Műcsarnok művészeti vezetője, a kiállítás fő kurátora a csütörtöki sajtóbejáráson felidézte, hogy 2014-ben indult útjára a Műcsarnokban rendezett Nemzeti Szalon kiállítássorozata. 

Az augusztus 25-ig látható tárlaton önálló tematikus egységekben mutatják be többek között az elmúlt öt év építészetének keresztmetszetét, a Miskolci Építészeti Műhely (1977-1990) tervezőinek munkásságát, a 60 éve elhunyt Medgyaszay István (1877-1959) életművét, a jövő építészeti megoldásait, a közösség és építészet kapcsolatát, valamint a jelentősebb hazai és nemzetközi pályázatok eredményeit. 

Szegő György kifejtette, hogy a Keresztmetszet 2014-2019 elnevezésű tematikus blokk tablóin szöveges anyagok, több fotó, valamint rajzok mutatják be az adott épületet vagy épülő létesítményt, mint például a Néprajzi Múzeumot vagy a Pannon Parkot. Ebben a teremben a közösségi terek, szakrális épületek, lakóházak és irodaházak csaknem 40 kiemelt példáját láthatja a közönség, köztük nemzetközi sikereket elért munkákat is. 

A következő terem a kulturális intézmények, tudományos épületek, a kereskedelem- és vendéglátás funkcióját betöltő épületeket vonultatja fel, míg a harmadik egységben 40 épület látható a közlekedés, a sport, az egészségügyi intézmények, az oktatás, műemlékek és felújítás témaköreiben. 

A Közösség és építészet szekció kurátora Balázs Mihály építész, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Erről a blokkról Kemes Balázs építész ismertetőjében elmondta, hogy a szekciónak a klímaváltozás és a különféle társadalmi problémák mellett a digitalizáció jelentette kihívások is a részét képezik. Mint mondta, a részleg első terme az építészoktatásnak és a vizuális tanulásnak az újdonságait mutatja majd be, de csak később fog megnyílni. A következő egység a közösségi létezésnek az alkotói aspektusait helyezi a középpontba. "Itt olyan munkákat láthat a közönség, ahol maga az alkotás az, ami létrehozza a közösségi együttlétet" - mondta, hozzátéve: a harmadik terem fókuszában a periférián lévő közösségek állnak, amelyeknek komoly segítségre lenne szükségük. 

A Miskolci Műhely múltja és jelene elnevezésű szekciót Sulyok Miklós művészettörténész mutatta be, aki elmondta: a műhelyt egy baráti társaság alapította, akik az egyetemen elhatározták, hogy együtt akarnak élni és dolgozni. Megépült Miskolcon a híres Kollektív Ház, amely Bodonyi Csaba a csoport vezető mesterének egyik legismertebb munkája, amely paneltechnológia segítségével épült. Ebben blokkban eredeti tervek, vázlatok, makettek, videók és amatőr film segítségével mutatják a műhely tevékenységét.

Botzheim Bálint építész elmondta: A jövő körvonalai elnevezésű szekcióba épülettervekből, főként diplomamunkából, de pályázati tervekből is válogattak. A kiállított munkák a múlttal, a jelennel és a jövővel egyaránt foglalkoznak, de központi szerepet kap a környezetszennyezés problémája is.

Potzner Ferenc, Ybl-díjas építész, művészettörténész elmondta: a következő szekcióban látható Medgyaszay István, a modern című emlékkiállítás, amely felidézi a 60 éve elhunyt neves építész életútját és törekvéseit, rámutatva innovatív gondolkodásmódjára, amely a 21. század elején is aktuálissá teszi.

Mindezek mellett a Műhely blokkban a Hello Wood Interaktivátor című installációja várja a közönséget. Itt arra teszünk kísérletet, hogy szerethetővé tegyük az utca embere számára az építészetet - hangsúlyozta Pozsár Péter építész, a Hello Wood ügyvezető igazgatója. 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.