Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Berka együttes táncházával kezdődtek a 2020-as év programjai a Sztregova utcai zeneházban, ahol január 13-án hétfőn a hagyományos Szerb Újévet rendhagyó koncertnappal ünneplik, majd január 17-én a népzenész szakma találkozásának egyik kitüntetett alkalmán, a Népzenészbálon együtt mulat a zenészek, táncosok és a táncházas közönség színe-java.

A szerb nemzetiség nem csak nyelvében, vallásában, naptárhasználatában is különbözik a magyarságtól. Az ortodox egyház továbbra is az ókorban kidolgozott Julianus-naptárt használja, mely szerint a pravoszláv újévet január 13-án ünneplik. Ezen a napon ér véget a karácsonyi ünnepi időszak, melynek apropóján balkáni hangulattal, sok zenével és vidámsággal várnak mindenkit! Koncertet és táncházat muzsikál a szerb Rodjenice, valamint a Babra és a Poklade zenekarok.

A keddi tánctanításokon januártól a magyarszentbenedek táncok kerülnek fókuszba, kezdő és haladó szinten egyaránt lehet tanulni, több csoportban. Magyarszentbenedek a Maros-Küküllő vidék északi részén fekvő Kutasföld vagy Hegymegett néven is emlegetett terület táncáról, zenéjéről és nagyszerű táncosairól ismert települése. Tánchagyományának jellegzetes férfitánca a szólóban vagy csoportban táncolt pontozó és a vénesnek nevezett „lassú pontozó”. Páros táncainak általánosan ismert típusa a motívumaiban igen hasonló, elsősorban tempójában különböző lassú csárdás és szökő. A keddi alkalmak énektanulással és össztánccal zárulnak.

Az idei Népzenészbálon megemlékezünk Ökrös Csaba prímásról. A Zeneakadémia művésztanára, számos színházi- és táncelőadás zeneszerzője, a táncházmozgalom központi alakja, a kalotaszegi népzene egyik legavatottabb előadója emlékének tiszteletére több zenekar áll színpadra, így a Fonó Zenekar, a Fondor, az Erdőfű, a Dűvő zenekar, a Bazseva, A Banda és az Eszterlánc zenekar. A bál táncházi együttese a Dűvő. Várunk minden érdeklődőt, táncházast vagy nem táncházast, valamint a népzenészeket. Nyissuk meg együtt az évet, közös mulatsággal!

A januári koncertprogramban is remek előadók szerepelnek. 18-án koncertet ad a tengerentúlon is ismert East Gipsy Band és a Gáspár Károly trió kiváló jazzformációja. Új lemezének anyagát játssza a Meszecsinka, acapella dalokat pedig a Napfonat 25-én. A két legendás fúvós, Borbély Mihály és Dresch Mihály közös kvartettje teszi fel az i-re a pontot január 31-én.

A részletes programot a fono.hu weboldalán találjuk meg.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.