Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Óbudai Danubia Zenekar számára a félév legizgalmasabb vállalkozásának ígérkezik Schubert Winterreise című dalciklusának színrevitele, Hans Zender zenekari feldolgozásában, március 12-13-án, Mundruczó Kornél rendezésében. Szólista: Szemenyei János, helyszín a Budapest Music Center.

"Amikor felkértek, hogy készítsek egy video-installációt Schubert Téli utazásához, egyszerre vezérelt az a vágy, hogy megfeleljek a kihívásnak, amelyet a klasszikus dalciklus felmutatása jelent, de az is, hogy képes legyek kulcsot találni egy feltörhetetlennek tűnő mű újraértelmezéséhez - árulta el Mundruczó Kornél -  a Téli utazás számomra az úton levés apoteózisa. Örökké úton lenni. Várakozni, nem tudni mire. Mint a Purgatóriumban. Számomra az emigránsok Purgatóriuma olyan, mint egy mindenkori menekülttábor. Mindenki odakerülhet, de senki nem tudja, mi alapján ítélkeznek felőle.

Schubert traumatikus motívumai különleges lehetőséget biztosítottak a számomra, hogy az ember örök idegenségéről gondolkodhassak. És hogy feltegyem a kérdést, vajon a művészet oltalmat adhat-e, amikor létezésünk alapvető feltételei kérdőjeleződnek meg?" - mondta a rendező a dalciklusról.

image

Wilhelm Müller versei képezik Schubert két korszakalkotó dalciklusának a szövegét: az 1823-ban megjelent Szép molnárlány (D. 795) és az 1827-es Téli utazás (D. 911) mind Schubert munkájának, mind a német dalirodalomnak a csúcsát képviselik. A Winterreise dalairól egyik legihletettebb tolmácsolójuk, Dietrich Fischer-Dieskau írt elhivatott elemzést, amely szuperlatívuszokban emlegeti a ciklus hallgatóra gyakorolt hatását: "zenévé varázsolt költői világ... ami bénító hatást gyakorol arra, aki hallja."

A Winterreise - Kling József néhány éve megjelent elemzése szerint - személyes vallomás, amelyben a dalköltő megsejtette a véget. Az első dal (Gute Nacht) partitúrája 1827 februárjában készült el, Schubert pedig a következő év novemberben hunyt el - máig ismeretlen okból. A Téli utazás a bécsi klasszika utolsó zeneszerzőjének testamentuma, amely az élet legnagyobb kérdéseivel foglalkozik, értelmét, minőségének stációit kutatja.

Hans Zender német kortárs zeneszerző 1993-ban dolgozta át a ciklust az Ensemble Modern megrendelésére. Hans Zender bő 160 évvel a Schubert-ciklus megszületése után, 1993-ban, az eredeti dalok zongorakíséretét kiszenekarra írta át. Érzékibbé hangolta a versek akusztikáját, szinte érezni, ahogy arcunkba vág a fagyos szél...

Mundruczó Kornél, a Danubia Zenekar előadását különleges színpadi videoinstallációval varázsolja posztmodern összművészeti élménnyé.

Forrás

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.