Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A XVI. kerület zeneiskolájában, a Rácz Aladár Zeneiskolában kezdtünk el mindannyian zongorázni. 

Nagy Ábellel már a kezdetektől fogva ugyanahhoz a tanárhoz jártunk, így korán összebarátkoztunk. Lehetőségünk nyílt így félévi koncerteken és az év végi vizsgákon nem csak szólódarabokat, hanem négykezes - később négykezes-kétzongorás - műveket is előadnunk. Olyannyira egymásra találtunk a zenélésben, a zongorázásban, hogy az évek múlásával egyre nehezebb és komolyabb műveket is képesek voltunk eljátszani.

Bár idővel mindkettőnkben tudatosult, hogy egyikünk sem lesz hivatásos zongoraművész, úgy gyakoroltunk és készültünk a soron következő fellépésekre, mintha annak készülnénk. 2010-től kezdve olyan sok darabot kezdtünk el megtanulni (ekkor még inkább csak szólókat), amelyek egy teljes koncert műsorát kitették volna. Ezért alakulhatott úgy, hogy mindketten 1-1 önálló esttel (Ábel 2011-ben, én 2012-ben) mutatkozhattunk be a lelkes közönség előtt.

A 2014-es évtől kezdve elhatároztuk, hogy minden évben tartunk egy kétzongorás koncertet, amelyen ismert, és kevésbé ismert műveket is megszólaltatunk, népszerűsítünk. Kezdetben csak négykezes darabokra gondoltunk, de később nyolckezes művekkel is elkezdtünk foglalkozni, Ábel húgával, Nagy Violával és még egy tehetséges növendékkel, Kovács Márkkal kiegészülve.

Az első ilyen kétzongorás koncertünk 2015. április 24-én volt, teltház, közel 200 ember előtt játszhattuk el a Mendelssohn: Hebridák-nyitány nyolckezes, a Grieg: a-moll zongoraverseny kétzongorás-négykezes, a Gershwin: Rhapsody in Blue szintén kétzongorás-négykezes, valamint a Hacsaturján: Kardtánc nyolckezes változatát. Olyan nagy élmény volt mindannyiunk számára ez a hangverseny, hogy eldöntöttük, mindenképp folytatjuk.

Idén hasonló kétzongorás koncertre készülünk a 16. kerületi Rácz Aladár Zeneiskolában. 2016- április 15-én a Mozart: g-moll szimfóniát, a Brahms: Haydn-variációkat, illetve a Gershwin/Grainger: Porgy és Bess fantáziát hallhatja a közönség Chopin és Debussy szólóművekkel kiegészítve.

Végezetül muszáj szót ejtenem zongoratanárnőnkről, Major Editről, akinél 2015-től már mindannyian tanulunk, és aki nélkül ezek a koncertek nem jöhetnének létre! Fantasztikus vele együtt dolgozni a darabok összekovácsolásán és szépítésén a legapróbb részletekig!

Ezzel a kis bemutatkozással remélem felkeltettem érdeklődésüket a koncertjeinek iránt, és ellátogatnak következő hangversenyünkre, mely

2016. április 15-én a Rácz Aladár Zeneiskola koncerttermében lesz 18 órakor!

Mindenkit szeretettel várunk!  

Edőcs Mátyás  

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/432283456975830

Allevents: http://allevents.in/budapest/%E2%80%9Emozartt%C3%B3l-gershwinig-ed%C5%91cs-m%C3%A1ty%C3%A1s-%C3%A9s-nagy-%C3%81bel-k%C3%A9tzongor%C3%A1s-koncertje/432283456975830

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.