Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Továbbra sem rendeződött a Bárka Színház sorsa, ahol a társulatból mindössze két színész maradt állományban, ezzel pedig működésképtelenné vált.

Tények:

- Két és fél éve húzódik a színház fenntartóváltása;

- A teátrum idén ősszel nem tudta megkezdeni az évadot;

- 2015. januártól elveszítik a kiemelt előadóművészeti státuszt;

- Seress Zoltán igazgató mandátuma idén novemberben lejár.

Ki marad a fedélzeten?

Seress Zoltán a kialakult helyzetről elmondta: ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. állami tulajdonba vegye a színházat, egyetlen szerződést kell még aláírni. A Józsefvárosi Önkormányzat képviselőtestülete november 5-i ülésének napirendjén azonban nem szerepel a színház ügye - jegyezte meg.

image

Seress Zoltán (fotó: Dudás Szabolcs)

A következő testületi ülés november 19-én lesz, mandátuma november 17-én lejár, ha addig nem történik meg az állami tulajdonba vétel, már nem tehet semmit. Még mindig az önkormányzat lesz a tulajdonos, és ha bárki felszámolási eljárást kezdeményez, az katasztrófához vezet, néhány cég esetében pedig tudható, hogy elfogyott a türelem - tette hozzá az igazgató, aki szerint a teátrum tartozásállománya mintegy 130 millió forint. Ez tartalmazza az alkalmazottaknak járó mintegy öt hónapos elmaradást is.

Az 50 fős társulatból 18-an hagyták el a színházat. Ezzel a Bárka működésképtelenné vált, hiszen összesen két színész maradt státuszban - hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy tíz repertoáron tartott előadásukból hármat sikerült "átmenteni" más helyszínre: a Thália Színházban fogják játszani két alkalommal az Odüsszeusz szemeteslapátont, a Nehéz-t a Nemzeti Színházban láthatják a nézők, a Rovarokról pedig az Átrium Film-Színházzal egyeztetnek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy összesen mekkora összegre lenne szükség a további működéshez, elmondta: a 2014-es üzleti terv 288 millió forintról szólt, de ezzel már senki nem törődött, senki nem fogadta el.

Seress Zoltán szerint az önkormányzat gyakorlatilag úgy viselkedik, mintha már nem lenne a színház tulajdonosa. Példaként említette, hogy elvesztették közhasznúságukat, mert az önkormányzat adminisztrációján nem mentek keresztül idejében a szükséges papírok. Így nem tudták igazolni az Előadóművészeti Irodánál sem a megadott határidőig a közhasznú jogállást, amely feltétele annak, hogy a Bárka az előadóművészeti szervezetek nyilvántartásában maradhasson. Ezért is esnek ki január 1-jével a kiemelt kategóriából, ami az állami támogatás elvesztéséhez vezet. Hozzátette: változatlanul próbálják megszerezni a közhasznú jogállást, remélik, hogy sikerül is.

image

Bárka Színház (fotó: Mikó Bea)

Egymásra mutogatás

A Józsefvárosi Önkormányzat ugyanakkor az MTI kérdéseire válaszolva azt írta, hogy már tavaly decemberben minden szükséges döntést meghozott a színház állam tulajdonba adásához, további önkormányzati döntésre nincs szükség. Az önkormányzat szerint az átadás-átvétel folyamatát nagyban lelassította, hogy az ÁSZ vizsgálata során több szabálytalanságot is talált a színháznál, ezért felelőtlen gazdálkodás miatt hivatalból feljelentést is tett. (Az ÁSZ ugyanakkor korábban azt a közölte, hogy az ellenőrzés a színház 2008 és 2012 közötti működését értékelte, így az átadás-átvétel folyamatát nem érinti.) Mint az önkormányzat fogalmaz, "mivel az átadás-átvétel folyamatban van, úgy illő, hogy az új üzleti tervet már az új tulajdonos fogadja el és az új vezető személyéről szóló pályázatot is ő írja ki".

Az MNV Zrt. ugyanakkor rámutatott: mivel még nem a színház tulajdonosa, illetve a tulajdonosi jog gyakorlója, e tárgyban nem tud eljárni. Mint írták, jelenleg a Józsefvárosi Önkormányzat és MNV Zrt. közötti megállapodás, valamint annak hatályba lépési feltételei megteremtésének előkészítése zajlik. "Az MNV Zrt. alapvető célja, hogy a színház tovább működhessen, az újraindításával kapcsolatos lépéseket azonban csak az állami tulajdonba kerülést követően tudja elkezdeni" - fogalmaztak arra a kérdésre, hogy mikor működhet újra a színház.

Azt sem tudni egyelőre, hogy ha állami tulajdonba kerül a Bárka, ki lesz a fenntartója. Az eredeti tervek szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vette volna át 2012 márciusában a teátrumot. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. Ennek megfelelően idei állami támogatása a KIM fejezetében szerepelt. A jövő évi költségvetés tervezetében - az idei összegnek megfelelő 178,9 millió forint - a Miniszterelnökség fejezetében szerepel (ahol az NKE is).

image

Az Odüsszeusz szemeteslapáton c. előadás jelenete (forrás: Bárka)

Merre tovább?

Seress Zoltán úgy véli, a színház fenntartója a Miniszterelnökség vagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma lehet. Hozzátette, hogy bár - az eredeti elképzeléseknek megfelelően - korábban már elindult az együttműködés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, ez megszakadt, a drámafoglalkozásokat törölték. Az egyetem úgy tájékoztatta, hogy ha marad a színház az épületben, akkor folytatódik az együttműködés, ha nem, akkor hasznosítani fogják az ingatlant, amely a Ludovika Campus része.

Seress Zoltán az újraindulásra akkor lát esélyt, ha az állami tulajdonba vétel hamar megtörténik. Ha 2015-ben meg is kezdődhet újra a munka, akkor is az, "hogy ebből a mesterséges kómából kimásszon a színház és újra felépüljön, az 2016-ra lehetséges" - mondta.

fidelio.hu

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.