Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés, előadások és az Ige-Idők című kiállítás is várja az érdeklődőket a magyar tudomány ünnepe alkalmából november 2. és 5. között a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A tudomány hónapja nyitórendezvényén november 2-án bemutatják Ujváry Gábor Bécs és a magyar kulturális külpolitika című könyvének második kötetét, amely a Kulturális hídfőállások alcímet viseli és a kulturális kölcsönhatások több évszázados múltra visszatekintő összefoglalásán túl a Bécsi Magyar Történeti Intézet, majd a Collegium Hungaricum 1970-es évekig tartó históriájával foglalkozik - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Ugyancsak a programsorozat első napján Farkas Gábor Farkas Tragédiák és legendák II. Lajos halálához kapcsolódóan című, tematikus vezetéssel egybekötött előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadó az Ige-Idők című kiállításon azt a kérdést járja körül, hogy mi veszett oda 1526. augusztus 29-én, Mohács mezején.

A magyar tudomány napján, november 3-án, a Politikum és reformáció című történész-kerekasztal résztvevői azt vizsgálják, hogyan hatott a reformáció a politika gyakorlatára és elméletére Európában és Magyarországon.

November 4-én az Ige-Idők című kiállításon Kiss Erika, a tárlat kurátora vezetésével ismerhetik meg a látogatók a magyarországi reformáció történetének folyton változó, összetett viszonyait. Délután Regénybe zárt sorsok - erdélyi protestáns nagyasszonyok címmel, Ugron Zsolna és Várkonyi Gábor előadásában, a regényhős és a forrásokban magát megmutató 17. századi arisztokrata karaktere bontakozik ki.

Majd meghívott szakértők részvételével az anyanyelv és felekezet kérdéskörét vizsgálja az Omnes gentes - a protestantizmus nyelvi, és etnikai viszonyai a Kárpát-medencében című kerekasztal-beszélgetés.

November 5-én az Ige-Idők - A reformáció 500 éve című kiállítás zárónapján Kiss Erika, a kiállítás kurátora utolsó alkalommal vezeti végig a látogatókat a tárlaton. A látogatás után a REC Trió Luthertől Telemannig című barokk zenei kamarakoncertje lesz hallható, a műsorban Luther-énekek is megszólalnak.

A reformáció 500 évét bemutató kiállítás november 2. és 5. között hosszabbított nyitva tartással, 10 és 21 óra között, ingyenesen látogatható.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.