Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Izgalmas programokkal vár mindenkit az egész Európában egyedülálló hajósi pincefalu az augusztus 20-i hétvégén.

A romantikus településen helyi borászok kínálják italaikat házi finomságokkal, aki pedig a kóstolástól kimerülten nem szeretne autóba ülni, könnyen találhat szállást valamelyik barátságos hangulatú pincepanzióban. Az államalapítás ünnepének apropóján a nyitott pincék mellett érdemes megnézni a Hajósi Barokk Kastély új kiállítását, valamint az idén megnyitott Cabernet Látogatóközpontot is.

A nyár utolsó hosszú hétvégéje sem telik programok nélkül a világhírű hajósi pincefaluban, ahol több mint 1300 borospince rejt kincseket. Az augusztus 20-i hétvégén számos pince nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, hogy bemutassák boraikat. Az eseményen a tájékozódást térképek segítik, amelyeket a kiindulópontként javasolt Cabernet Látogatóközpontban kaphatnak meg a vendégek. Ide a szomszédos Kunsági borvidékről egy borász is érkezik, aki vendégként kóstoltatja majd saját készítésű borait.

Az érdeklődőknek az időjárástól sem kell tartaniuk, hiszen a hőségben a legjobban egy borospince mélyén lehet mulatni az időt, de eső esetén is fedezékbe lehet vonulni a föld alá, ahol közben mennyei termelői borokat ízlelhetünk meg, melyek mellé házi finomságokkal is készülnek a vendéglátók.

A rendezvényen a teljesség igénye nélkül olyan borok lesznek fellelhetők, mint a Cabernet Franc és Sauvignon, a Kékfrankos, a Zweigelt, a Kadarka, az Olaszrizling, a Cserszegi Fűszeres, a Kövidinka, az Irsai Olivér, így biztosan mindenki megtalálja majd a saját ízlésének megfelelőt. 

Pincepanziókban is megszállhatunk

A szervezők természetesen gondoltak azokra is, akik a kóstolástól kimerülten a nap végén nem szeretnének már autóba ülni, vagy az egész hétvégét a faluban töltenék. Számukra kényelmest szállást kínálnak a barátságos hangulatú pincepanziók, ahol igény szerint éjszakába nyúlóan folytatódhat a kóstolás. Aki inkább távolabb menne a pincéktől, az megszállhat a város központjában található Zarándokházban is. Itt csoportokat is tudnak fogadni 40 főig, nagy udvarral, bográcsozóhellyel, teljesen felszerelt konyhával várják az utazókat.

Hajós hírneve nem érdemtelen, hiszen itt található Európa legnagyobb összefüggő pincefaluja. Az 1300 présházból álló település legrégebbi épülete közel kétszáz éve, 1840-ben épült, legújabb büszkesége pedig az idén megnyitott új Cabernet Látogatóközpont. A Hajós közepén álló felújított uradalmi épület nem csak egy egyszerű információs pont. A látogatóközpontban egy helyen szerezhetőek be a hajósi borok, rendszeresen szerveznek borkóstolókat, valamint a kiállítótérben a borvidék múltjával és jelenével, évszázados szőlészeti-borászati kultúrájával is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Új kiállítás a Hajósi Barokk Kastélyban

A kisvárosban azok is megtalálják a számításaikat, akiket kevésbé foglalkoztatnak a borok, itt van ugyanis Bács-Kiskun megye legrégebbi barokk kastélya, amely építészettörténeti, művészettörténeti és kultúrtörténeti adottságait tekintve is az egyik legjelentősebb épület az Alföldön. 1739-ben építtette a kalocsai érsek. A berendezett termek mellett a szépen gondozott kert kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínál. A kastély alsó termeiben jelenleg új vadászati kiállítás látható "A Kárpát medence élővilága" címmel, ami már látogatható, az ünnepélyes megnyitóra októberben kerül sor.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.