Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Zsámbéki Színház :július 13. | 20.00 óra | Romtemplom

...merészségről, szabadságról, boldogságról, viccről, irodalomról...

Előadják: Hámori Gabriella, Elek Ferenc, Fenyő Iván, Nagy Ervin

Zongorán közreműködik: Balázs József

Rendezte: Seres Tamás

Költészet és muzsika...Nagy magyar versek... Négy színész és egy zenész...

Június közepén indult a KedvesZsámbék című sorozat, amely a város emblematikus helyszínein, első sorban a középkori Romtemplom csodálatos falai között – illetve időjárástól függően a Zárdakert árnyas fái alatt felállított színpadnál – várja az irodalmat szerető közönséget. Különleges, meghitt esték ezek, ahol irodalom és zene segíti egymást a színpadon, ahol nagy magyar színészek és nagy magyar költők személyisége és gondolatai találkoznak és hoznak létre feledhetetlen pillanatokat, amiket még sokáig magunkkal vihetünk. A KedvesZsámbék 3.0 esten, július 13-án a Romtemplomnál Hámori Gabriella, Elek Ferenc, Fenyő Iván és Nagy Ervin előadásában velünk lesz versben és dalban Karinthy Frigyes, Petőfi Sándor, Kis Ottó, Varró Dániel és Erdős Virág. Zongorán Balázs József jazz-zongorista közreműködik, az előadást Seres Tamás rendezte.

 

...Mint aki halkan belelépett,
És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.
Mint aki halkan belelépett,
Valamibe... s most tüszköl s fintorog...

/Karinthy Frigyes: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ "A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései" című ciklusból/

---
Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jegyárak: 2.500 Ft
Kombinált jegy (helyszínre szállítással): 3.000 Ft

Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és online:
https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/

Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával.
Csak készpénzes fizetési lehetőség.

Az előadás helyszíne: Romtemplom, Corvin János utca

-----------------------------

A rendezvények előtt fél órával SZÍNHÁZI JÁRAT indul a Zsámbéki Művelődési Ház elől (Etyeki utca 2. ) az események helyszínére (Bázis, Romtemplom), majd az előadások után vissza Zsámbékra a Budapestre közlekedő helyközi járathoz.
Utolsó helyközi járat indulási időpontja Zsámbékról: 22:32

Amennyiben igénybe kívánják venni transzfer-szolgáltatásunkat, a jegyvásárlásnál kérjük válasszák a kombinált jegy-típust!
A szállítás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében, kérjük, hogy a kombinált jegyet lehetőség szerint az előadás napját megelőző napig szíveskedjenek megváltani!

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.