Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sikerült a költségvetési tárgyalásokon olyan adatokkal és érvekkel alátámasztani a kulturális terület igényeit, hogy 2015-ben növekedni fog Magyarország kulturális költségvetése.

Hoppál Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szerint az általuk kidolgozott koncepciót végigtárgyalták a Nemzetgazdasági Minisztériummal, így kialakult egy olyan konszenzus, hogy a kulturális ágazat a 2014-ben elkölthető 41,6 milliárd helyett 42,7 milliárd forinttal gazdálkodhat a jelenlegi tervezet szerint. "A visszafogott makrogazdasági környezetben tehát 1,1 milliárd forinttal növelni tudtuk a kulturális költségvetést" - fogalmazott.

image

Hoppál Péter (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Kultúrára azonban nemcsak az Emmi büdzséjében szereplő összeg jut, hanem szinte minden minisztérium költ kulturális célokra - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Az egyik legnagyobb ilyen büdzsé az önkormányzatok kulturális normatívája a Belügyminisztérium költségvetésében van, ők mintegy 32 milliárd forinttal járulnak hozzá a kulturális alapellátáshoz.

A Miniszterelnökséghez tartozik az örökségvédelem, ennek finanszírozására mintegy 2 milliárd forint áll rendelkezésre, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) külön soron 5,5 milliárdos költségvetéssel, a Magyar Nemzeti Filmalap szintén 5 milliárd fölötti összeggel rendelkezik. Hoppál Péter összegzése szerint így összességében 122 milliárd forintot költ az állam kultúrára, ennek egyharmadát teszi ki a kulturális államtitkárság költségvetése.

"Ez az összeg azonban csak a kiindulópont, hiszen a költségvetés tárgyalása még nem fejeződött be a Parlamentben. Több módosító javaslattal éltünk, a Miniszterelnökséggel, L. Simon Lászlóval közösen például négy módosító csomagot nyújtottunk be, amelyekkel próbáljuk még bővíteni a kulturális intézményrendszer finanszírozását." Mint hozzátette, könnyebb volt a nemzetgazdasági miniszter belátását megszerezni olyan nagy ügyekben, mint például az Operaházé, amelynek költségvetése 9 milliárd fölé emelkedik, hogy a frissen felújított Erkel Színház működtetési költségeit is fedezni tudja. A kormányzat a Nemzeti Színháznak is 25 százalékos növekményt biztosít jövőre, hasonló mértékben nő a Hagyományok Háza költségvetése, míg a Zeneakadémiánál az oktatási funkciókról leválasztják és 800 milliós kerettel külön finanszírozzák a koncertszervezést.

image

Az államtitkár a Liget Budapest projekt finanszírozásával kapcsolatos félreértésekről azt mondta: noha a költségvetésben külön soron csak 8,8 millió forint szerepel a projektre, csakúgy, mint idén, 2015-ben is a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére folytatódhat a program. "A kormány biztosítja annak feltételeit, hogy Budapest rangjához méltó, új kulturális célú épületekkel, modern múzeumokkal gyarapodhasson. Nagy sikernek tartom, hogy a világ legnevesebb építészirodái közül többen is bejelentkeztek az Új Nemzeti Galéria tervpályázatára" - hangsúlyozta Hoppál Péter.

"Örültem annak a felvetésnek, hogy több budapesti színház is szívesen integrálná új játszóhelyként a Bárka Színházat, szívügyem ugyanis az, hogy lehetőleg egy olyan épület se veszítse el kulturális funkcióját, amely jelenleg is ilyennel bír. Úgy látom, hogy az egyetemi színházzá válást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Miniszterelnökség sem ambícionálja, ezért célszerű megoldás lehet, ha a Bárka valamelyik nagy színház játszóhelyévé válik."

Az államtitkár kitért a Magyar Írószövetség támogatására is, amely beszámolója szerint a költségvetési tervezetben kis mértékben csökkenne, de az L. Simon Lászlóval benyújtott módosító csomag visszaadja ezt a tételt is. Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy az államtitkárság feladata a kultúrafinanszírozás rendszerének, ezen belül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésének áttekintése, változások azonban e téren idén már nem várhatók.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.