Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

REIS-DELMUTH-WILTGEN TRIO WITH SPECIAL GUEST JOSHUA REDMAN

2018. március 6. 20 óra – MOMkult (1124 Bp. Csörsz utca 18.)

 
"Mikor először hallottam zenéjüket, csodáltam őket. (...), birtokában vannak annak a különleges képességnek, hogy tudják, hogyan kell elmondani a történeteiket a kompozícióikban."
- Joshua Redman a Reis-Demuth-Wiltgen Trióról
 

Köszönhetően többek között a klarinétos, Michel Pilz, a virtuóz trombitás Ernie Hammes, trombitás és zeneszerző, Gast „Gast” Waltzing munkásságának, az elmúlt évtizedekben a luxemburgi jazz felkerült a világ térképére. Ennek nyomán ma olyan fiatal jazz zenészeket ünnepel a közönség, mint a vibrafonos Pascal Schumacher vagy a Reis-Demuth-Wiltgen Trió.

Michel Reis (zongora), Marc Demuth (nagybőgő, basszusgitár) és Paul Wiltgen (dob)jelenleg a világ három legnépszerűbb luxemburgi jazz zenésze. 1998-ban, még középiskolásként alakították meg az együttest, néhány évig rendszeresen játszottak a Benelux államokban és Franciaországban. Majd –tanulmányaik és szóló projektjeik miatt - 2011-ig szüneteltették a közös munkát. 2013-ban jelent meg az első albumuk, ami olyan jó kritikákat kapott, hogy rangos európai és ázsiai jazz fesztiválokra kaptak meghívást. Ebben az időben indult együttműködésük a világhírű szaxofonossal, Joshua Redmannal. Tavaly jött ki a második lemezük, a Places in Between, amely a modern európai jazz és a dinamikus amerikai groove-ok izgalmas és letisztult találkozása. A kompozíciókat New Yorkban rögzítették, majd Luxemburgban mutatták be először, már Joshua Redman közreműködésével. A lemez kétséget sem hagy afelől, hogy a Reis-Demuth-Wiltgen Trió egyike világ legjobb jazz zenekarainak.

A zenészek így mutatták be a Places in Betweent.„Visszaadja a zenénk lényegét. A cím tükrözi azokat az időket, amikor együtt utazunk, azokat a szórakoztató, bizarr, mágikus vagy szürreális pillanatokat, amelyek megerősítik barátságunkat és kibővítik kreativitásunk.” 2018-ban európai és japán turnéra indulnak, aminek során Budapesten is fellépnek, természetesen Joshua Redmannal.

Redman, mióta 1991-ben megnyerte a Thelonious Monk Nemzetközi Jazz Szaxofon versenyt, az egyik legfontosabb szereplője a nemzetközi jazz színtérnek. Több saját formációja van, játszik duóban, trióban és kvartettben. Az elmúlt közel három évtizedben olyan zenészekkel dolgozott, mint pl. Pat Metheny, Bill Frisell, Dave Brubeck, Chick Corea, Herbie Hancock, Brian Blade, Branford Marsalis, vagy Charlie Haden. Nyitott más műfajok felé is, játszott a Rolling Stonessal, Stevie Wonderrel, BB Kinggel, valamint több filmzene szerzője volt. A hazánkban is többször megfordult zenészt három alkalommal jelölték Grammy-díjra (legutóbb 2016-ban, a Nearness című Brad Mehldau-val közös albumát), a Jazz Times, a Village Voice és a Rolling Stone olvasói és kritikusai is többször díjazták.

https://www.youtube.com/watch?v=Mpqpt5hKgSo

https://www.youtube.com/watch?v=g383geKs3IE

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.