Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az év vége felé közeledve Dóka Attila két különleges koncerttel készül meglepni közönségét.

Az első, amelynek időpontja rohamléptekkel közeleg, 2019. november 15-én lesz a Bethlen Téri Színházban. Ennek már a címe is rendhagyó: Dóka Attila: Mozdulj! A cím magyarázata abban rejlik, hogy Dóka Attila a Mozdulj! Közhasznú Egyesület művészeivel közös, érzékenyítő, színházi estet, koncertet álmodott színpadra. Az est során a nézők csupa ismerős dologgal szembesülnek, hiszen mindenki látott már kerekesszékest a környezetében vagy botjával a fal mentén kopogtatva haladó látás sérültet. Megszokott látvány ez, a mindennapjaink része. De az észlelés után, ha nem közvetlen családtagunkról van szó, mit kezdünk akár tudatosan vagy éppen tudat alatt ezekkel az információkkal? Kezdünk egyáltalán valamit?

Dóka Attila dalszerző életében 2010-ben Cseh Katalin Világtalan világosság című verseskötete nyomta meg azt a bizonyos láthatatlan gombot, s akaratlanul, ismeretlenül is, útjára indított egy szép folyamatot, melynek egyik állomása a Mozdulj! Közhasznú Egyesülettel való együttműködés, mely immár négy éve tart, és ennek köszönhetően látásukban és mozgásukban sérültek énekelnek, zenélnek, és kerekesszékes táncosok táncolnak november 15-én a Bethlen Téri Színházban. A Mozdulj!Közhasznú Egyesülettel a találkozás 4 éve nem volt véletlen, mert az egyesület munkájának egyik célja, hogy a művészetben megteremtse az esélyegyenlőséget. A koncert során 16 fő lép színpadra, ebből nyolc fogyatékossággal élő művész.

2019. december 7-én Dóka Attila dalszerző szülővárosában, Gyálon lép fel (ahol egyébként jelenleg is él, alkot). Minden művészi újítását először a „hazai” közönségnek szereti megmutatni. Dalait a rendkívül dinamikusan fejlődő város, ahol köztiszteletben élő szülei is élnek, szeretettel befogadta, s így minden évben vissza-visszatérő vendége a gyáli színpadnak. Így lesz ez most is: a 2018-ban született Rejtsd el szíved! című nagylemez dalait s az azóta született újdonságokat 90 percben az Anima vonósnégyessel kiegészülve viszi színpadra. 2019 nyara feszített tempóban nagyrészt azzal telt számára, hogy ehhez a koncerthez a szólamokat külön-külön megírja. A még jobb, még tökéletesebb hangzásra való törekvés határozza meg ezt a koncertet, amely az adventi időszak kezdetén ünnepi ruhába öltözteti szívünket.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.