Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fényutazás címmel Mengyán András lézerinstallációit mutatja be július 14. és október 9. között a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Az év legjobb kiállításának nevezte Andó György múzeumigazgató a békéscsabai származású művész jövő héten nyíló tárlatát, az igazgató szerint Mengyán András művészete eredeti, korszerű, különleges, látványos és elgondolkodtató egyszerre.     

Mengyán András elmondta: a lézerinstallációk mellett lézeranimációkat és lézerplasztikákat mutatnak be a tárlaton. Utóbbiról szólva úgy fogalmazott: "ilyet Magyarországon senki sem csinál", a különleges technika révén a kétdimenziós térből háromdimenziós jön létre.    

 A kiállításon két teremben nagyméretű, mozgó lézerinstallációt mutatnak be, a produkcióhoz a zenét Mizsei Zoltán szerezte. A múzeumba belépőket pedig egy tízperces, máglyát formázó lézeranimáció fogadja. Emellett a művész egyéb képeit is kiállítják, amelyeket speciális UV-fénnyel megvilágítva láthat a közönség.     

A Munkácsy-díjas művész elmondta: filozófiai hátterű, polifonikus vizuális tereket hoz létre alkotásaiban, amelyeket úgy jellemzett, hogy olyanok, mintha "minden nézőpontból mindig mindent látna az ember".    

Aki minden installációt végig akar teljes terjedelmében nézni, körülbelül egyórás programra számíthat - tette hozzá. A kiállítás július 14-én 22 órakor a múzeum falára vetített filmsorozattal nyílik meg. A négy darab hétperces filmet is a képzőművész készítette egyebek mellett drónnal, a vetítéseken Békéscsaba természeti szépségei, kultúrája, történelme jelenik meg.       

Andó György elmondta: a tervek szerint e filmeket nemcsak a megnyitó estéjén vetítenék a múzeum falára, hanem a kiállítás teljes időtartama alatt kéthetente hétvégén is. A dolog nehézségét az adja, hogy a közvilágítást le kell kapcsoltatni a vetítések idejére - tette hozzá.     

Gyarmati Gabriella művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta: a tárlat az Andó György által 2013-ban indított, Ami csabai. elnevezésű sorozat része, melynek célja a Békéscsabához kötődő, helyben mégis kevésbé ismert művészek bemutatása.     

Gyarmati Gabriella kifejtette: Mengyán András művészete a kezdetek óta korszerű, az alkotó már 1968-ban szakított a figuratív művészettel, 1991 óta foglalkozik a polifonikus vizuális terekkel. A kurátor tudós művésznek nevezte Mengyán Andrást, akinek képzelőereje és alkotásai megelőzik korának technikai lehetőségeit. Mintegy húsz éve a művész a Műcsarnokra szeretett volna hasonló vetítést alkotni, ám akkor nem voltak még olyan projektorok, amelyekkel megtehette volna - magyarázta.     

Mengyán András 1945-ben született Békéscsabán. A békési megyeszékhelyen érettségizett, nyolcéves korában kezdett az ugyancsak békéscsabai festő, Mokos József szakkörébe járni. 1968-ban fejezte be az Iparművészeti Főiskolát, ahol 1990-ig tanított is. Tagja a Norvég Képzőművészek Szövetségének, professzora a norvég Iparművészeti Főiskolának.

(MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.