Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az idén február 27. és március 1. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2020 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 40 ország több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket 20 ezer négyzetméteren - jelentette be Tihanyi Klára, a főszervező Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

A kiállítás belföldi díszvendége Eger és térsége, a külföldi Olaszország lesz. Az immár 43 éves rendezvénysorozat idei fő témája az aktív kikapcsolódás, mottója a kultúra és a vallás - mondta az igazgató.
Az eseményt a Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg. Idei újdonság, hogy a kiállítás első, szakmai napján megrendezik a CheckINN Turisztikai Karrier Expót, amely felvonultatja a turisztikai szektorban munkát kínáló vállalkozásokat - tette hozzá.
Tihanyi Klára szerint az Utazás 2020 rendezvényekre látogatók száma elérheti a 40 ezret.
Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete elmondta: Olaszországból minden évben jelentős számú turista érkezik Magyarországra, és ez fordítva is igaz.
Giovanni Bastianelli, az Olasz Nemzeti Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy örömmel vállalták el a kiállítás külföldi díszvendégségét. Az Olaszországba látogató magyar turisták száma 4 százalékkal nőtt tavaly, az idén 5 százalékos növekedést várnak. A rendezvényen történelmi városaikat, műemlékeket és zarándokhelyeket mutatnak be. Budapestről 13 olasz városba indulnak repülőjáratok - hívta fel a figyelmet.
Minczér Gábor, az Utazás 2020 belföldi díszvendége, Eger alpolgármestere elmondta, hogy Eger továbbra is meghatározó Magyarország turizmusában: 2013-hoz képest 71 százalékkal nőttek a vendégéjszakák 2019-re, elérve a 700 ezret. A szálláshelyek száma is nőtt a látogatottsággal együtt, számos fejlesztést valósítottak meg. A belvárost megújították, új kerékpárutakat építettek, és a várat is rekonstruálták.
Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, az idén a tavalyinál ezerrel több, 7100 négyzetméteren csaknem 13 vitorlással, motoros és elektromos hajóval, technikai felszerelésekkel, számos eszközzel várják az érdeklődőket a 29. Budapest Boat Show-n.
A kiállításra a legjelentősebb magyar és külföldi hajómárkák hozzák el újdonságaikat, a színpadi programokon szó lesz az olimpiai felkészülésről, és bemutatkoznak az idei Kékszalag esélyesei.
Az Utazás kiállítással egy időben, de attól függetlenül rendezik meg az ország legnagyobb, extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált, valamint a régió egyetlen Afrika tematikus fórumát, az Afrika Expót. Mindegyik rendezvény ugyanazzal a belépőjeggyel látogatható, a kiállításra a diákok pénteken ingyenesen léphetnek be.

(forrás: mti.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.