Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megkezdődött kedden a Vadbiológusok Nemzetközi Uniójának (IUGB) 35. kongresszusa, amelyet az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódóan tartanak Budapesten.

    A kongresszus megnyitóján Kovács Zoltán, a világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a rendezvényen 20 nap alatt hat nemzetközi konferenciát tartanak, a Vadbiológusok Nemzetközi Uniójának kongresszusa az első ezek sorában.
    Hozzátette: a kongresszus központi témája a vadgazdálkodás a 21. században, valamint az ember és a vadállomány együttélésének a kérdései. Ez utóbbi téma aktualitását mutatja, hogy egyre több vadon élő állat, róka, vaddisznó jelenik meg a nagyvárosokban is - tette hozzá.
    A kormánybiztos kiemelte, hogy az eseményen a világ legjobb szakemberei osztják meg egymással tapasztalataikat, és ezeket a fórumnak köszönhetően később a gyakorlatban is hasznosítani lehet.
    Csányi Sándor, a Vadbiológusok Nemzetközi Uniójának (IUGB) elnöke elmondta, hogy az IUGB 35. kongresszusán több mint száz vadvilágkutató vesz részt mintegy 29 országból.
    A kongresszuson a különböző országok szakértői a vadgazdálkodással, a mezőgazdasággal, a vadászattal, az urbanizációval, az ökoszisztémával és a gazdasági fejlődéssel, valamint az ember és a vadvilág együttélésével kapcsolatos kutatásaikat mutatják be és ezekben a témákban műhelybeszélgetéseket is rendeznek.
    Csányi Sándor kiemelte, hogy a konferencia a fiatal pályakezdő kutatók számára kiemelt fórumot biztosít az általuk végzett tudományos munka bemutatására.
    Az eseményen George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) elnöke örömét fejezte ki, hogy a budapesti rendezvényen lehetőség nyílik a vadon élő állatok megóvásával, vadászatával, az ember és a vadon élő állatok együttélésével kapcsolatos kutatások megosztására.
    Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője hangsúlyozta: a vadállomány megőrzendő kincs, de egyben megújuló természeti erőforrás is, ezért gazdálkodni kell vele.
    "A kívánatos, szakszerű vadgazdálkodás viszont csak a környezetével harmonikus kapcsolatban álló vadállománnyal valósítható meg" - tette hozzá.
    Elmondta, hogy a kongresszus kiváló fórumot kínál a vadon élő állatok kezelésével, megőrzésével, a mezőgazdasággal, erdészettel, vadászattal kapcsolatos kérdések áttekintésére, a csapdázással, az urbanizációval, az ökoszisztémával, a gazdasági fejlődéssel, valamint az ember és a vadon élő állatok együttélésével kapcsolatos kutatások bemutatására. Alapvető célja, hogy felhívja a figyelmet a vadgazdálkodás kritikus kérdéseire és azonosítsa az aktuális kihívásokat és lehetőségeket.
    Hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt fél évszázadban az ökológiai gondolkodás és a fenntarthatóság szorosan összekapcsolódott a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kérdésekkel. "Az emberi fejlődés fenntarthatósága csak akkor valósítható meg, ha nem pusztítják azokat az ökoszisztémákat, amelyektől az emberek és a vadon élő állatok egyaránt függenek" - mondta.
    "A biológiai sokféleség megőrzése óriási kihívás, ezért megalapozott tudásra és a vadon élő állatok között fennálló kölcsönhatások ismeretére van szükség" - jegyezte meg Kováts Ferenc.
    Mint mondta, a konferencia nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a bölcs hasznosítás szerint egy kisebb létszámú, de jobb minőségű, ivararányában, korszerkezetében helyreállított értékes vadállomány alakuljon ki, amely nem terheli túl a környezetét és az általa okozott konfliktusok száma még kezelhető. A 21. századi vadgazdálkodásnak ennek a kihívásnak kell megfelelnie.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.