Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kultikus házak és erkélyek elevenednek meg októberben a 11. kerület szívében.

Egy pop up előadásokkal tűzdelt, vezetett séta keretében a közönség rácsodálkozhat, hogy mennyire “élő” ez a kerület, és hogy a színpad nem mindig a világot jelentő deszka.A főként rendezvényszervezéssel és brandépítéssel foglalkozó Max & Future ügynökség, valamint az emlékezetes városi sétáiról ismert Hosszúlépés. Járunk? egy új kreatív platformot hozott létre a kultúrakedvelők számára.

Céljuk összehozni őket a vírushelyzet miatt nehéz helyzetbe került előadóművészekkel, mindezt “covidbiztos” kereteken belül. Október 17-én a Max & Future otthonául szolgáló 11. kerület több pontja pop up előadások “színpadává” alakul át.

A kerület erkélyein, lépcsőin és udvaraiban olyan előadókkal találkozhatnak a szemfüles járókelők mint Wolf Kati énekesnő, Kalmus Felicián crossover csellóművész vagy Szlavkovszki Zsolt artistaművész. Az egyszemélyes performanszokon túl két formáció is “erkélyre lép”: a Karinthy Színház tehetséges, fiatal színészei, Banovits Vivianna és Kocsis Dénes, valamint a Weiner Leo Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium Főnix Kórusa is egy-egy rendhagyó előadással készül. Sokan gondolják úgy, hogy az elmúlt nehéz időszak után minden olyan lehetőség fontos, ami örömet, szórakozást jelent. Ennek fényében a XI. kerületi Önkormányzat kulturális pályázata keretében támogatja az eseményt.

A pop up előadások lelkének, vagyis a hangzásnak a biztosítására pedig a Smarteq cég jelentkezett; eszközeivel, szaktudásával és szakembereivel állt be a kezdeményezés mellé. A Max & Future támogatni szeretné a szórakoztatóiparban dolgozókat, így a jegyvásárlásból befolyt teljes összeget az Eleven Erkélyek esemény fellépőművészei és technikai munkatársai kapják. A teljes sétára a jegyek ugyan már elfogytak, de nyereményjátékkal is készül a csapat az ügynökség Facebook oldalán, melyben rejtvények megfejtésével derül fény az addig titkos helyszínekre. Ha pedig valaki mégis lemarad, ne csüggedjen: a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők már tervezik a tematikus séta következő, téli változatát is.  

Eleven Erkélyek események: https://www.facebook.com/events/3383826825069233

Max & Future Facebook oldal: https://www.facebook.com/maxnfuture

Hosszúlépés. Járunk? oldala: https://hosszulepes.org/hu/seta/eleven-erkelyek

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.