Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Jótékonysági virágárusítás, óriási köztéri installáció és közösségi programok várják az érdeklődőket a húsvét előtti hétvégén a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló ünnepváró rendezvényen a Városháza parkban.

A fővárosi önkormányzat megbízásából a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. és a FŐKERT Nonprofit Zrt. folytatja az adventi időszakban megkezdett sikeres együttműködését, és egy jótékonysági közösségi akcióval egybekötött tavasz- és húsvétváró családi hétvégére invitálja a budapestieket és az ide látogató vendégeket a húsvétot megelőző hétvégén.

2015. március 28-án és 29-én, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között több ezer árvácskát árusítanak majd, melynek befolyt összegét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Segítség Kárpátaljának elnevezésű segélyakciója számára ajánlják fel a szervezők. A gyerekek a helyszínen környezettudatos kézműves foglalkozás keretében elkészíthetik egyedi virágcserepüket a Kolping Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjainak segítségével. A helyszínen beleültethetik az általuk kiválasztott árvácskát, így saját készítésű kompozíciót vihetnek haza.

A városlakók örömére a téren felállítják a Hello Wood építészekből, designerekből és képzőművészekből álló kreatív csapatának hatalmas, tojást formázó alkotásait. A fából készült látványos installációkat valamint a Városháza park dombjait környezetkímélő dekorációs anyagokkal ünnepi díszbe öltöztetik a Janschik Álmos Művészeti Szakközépiskola és a Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola diákjai.

A Városháza parkban március 14-e óta tart a Húsvéti vásár. Különböző magyar tájegységekhez kötődő iparművészek, kézművesek, kézműves élelmiszert készítők és vendéglátók várják zsűrizett portékáikkal a látogatókat április 6-áig.

A szervező Szabad Tér Színház szándéka, hogy Budapest szívében, a frekventált Városháza parkban valódi közösségi teret hozzon létre. A kulturális programok, valamint a tradíciókat és új irányokat is bemutató foglalkozások egyedi turisztikai látványosságként is színesítik a város arculatát. „A két fővárosi nonprofit szervezet közös szándéka, hogy immár hagyományosan az adventhez és a húsvéthoz kapcsolódva aktívan fenntartsa az ünnepkörhöz kötődő hagyományok ápolását a legfiatalabb korosztály bevonásával” – nyilatkozta Bán Teodóra fesztiváligazgató. Erdélyi Krisztina, a FŐKERT marketingvezetője a környezettudatos életmód fontosságát hangsúlyozta a tavaszi újjászületés kapcsán.

További információ: www.szabadter.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.