Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Budakeszi Vadaspark október 1-jén, szombaton, az október 4-én tartandó Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is különleges programokkal várja a látogatókat: lesz madárgyűrűzés, látványetetés, kecskeügyességi bemutató, sőt kutyák örökbefogadására is lehetőség nyílik.

Az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc emlékére 1931 óta minden évben megrendezett Állatok Világnapja egész évre azt üzeni, hogy éljünk harmóniában a minket körülvevő élőlényekkel és a természettel. A Budakeszi Vadasparkban pedig minden nap az állatokról szól, ezt jól tudja mindenki, ám ekkor a „szokásos”, vagyis a vadasparktól megszokott, sokszínű programelemek mellett további izgalmas újdonságok várják minden évben az érdeklődőket.

Október 1-jén kicsik és nagyok megtudhatják és megnézhetik, hogyan zajlik a madarak gyűrűzése. Róka, mosómedve és sakál látványetetése mellett pedig érdekfeszítő előadásokat hallgathatnak a 2016-os év állatairól is, ám könnyen lehet, hogy a kecskék nem evilági képességeit bemutató kecske agility show fogja vinni a pálmát.

Miként az előző években, a Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete jóvoltából idén is lehetőség lesz behatóbban megismerkedni az elveszett, talált és kóbor kutyákkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal (pl. állatvédelem, ivartalanítás, kutyaválasztás), de a kalandvágyóbbak számára természetesen lesz helyben lehetőség örökbefogadásra is.

Az Állatok Világnapja részletes programja:

09.00-12.00 Madárgyűrűzés bemutató

10.00-14.00 Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete a vadaspark bejáratához vezető úton, a főbejárat előtti pihenőparkban.

10.00 Mosómedve látványetetés

10.30 Az év állatai 2016 – előadás a színpadon

11.00 Róka látványetetés

12.00 Kecske agility show a színpadon

13.00 Sakál látványetetés

13.30 Az év állatai 2016 - előadás a színpadon

14.00 Kecske agility show a színpadon

15.00 Kisragadozó látványetetés 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.