Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

“A sarló és kalapács” vagy a “vörös csillag” még mind a mai napig jól ismert kommunista jelképek, de hogyan értelmezhezőek olyan egyszerűbb szimbólumok – mint a “Nap”, vagy a “könyv” – egy kommunista olvasat szerint? 1974-ben a művészettörténész Aradi Nóra, a szocialista realizmus mindenható védelmezője Magyarországon, megírta A szocialista képzőművészet jelképeicímű könyvét, melyben összegyűjtötte a “szocialista művészet” legfontosabb ikonjait és szimbólumait, megvizsgálva a különböző jelentéseket, amelyek hozzájuk kapcsolódhatnak, és felsorolva a helyzeteket, amelyben előfordulhatnak. Az így létrejött kézikönyv nem csak a művészek és a közönség számára bizonyult hasznos segédeszköznek, hanem egyben egyedülálló dokumentuma is a szocialista és kommunista képiségnek, mely mintegy negyed századdal a kommunizmus bukása után egy olyan vizuális segédeszköz szerepét is betöltheti, amely segít lefordítani a múltat az 1989 után született generációk számára.

Ez a kommunista Ikonológia, Cesare Ripa 17. századi úttörő könyvéhez hasonlóan, messze túllép egy egyszerű vizuális szótár keretein, hiszen a szó legszorosabb értelmében őrzi és mutatja meg a korszak világképét. A szocialista művészet jelképei című kiállítás ezt a vizuális szótárat értelmezi kritikailag újra Kelet-és közép-európai kortárs művészek segítségével, miközben szerzőjének szerepét is megvizsgálja a huszadik század második felének magyarországi művészettörténetében.

MEGNYITÓ 2017. Február 2., 18:00
Vera and Donald Blinken Open Society Archives
1051 Budapest, Arany János utca 32.
www.osaarchivum.org
A kiállítást megnyitja SZÉKELY Iván (Blinken OSA Archívum) és MÉLYI József (művészettörténész)

A kiállítás plakátja pdf formátumban.

Meghívott művészek:

Erik JANEČEK / APART Collective (SK), Adéla BABANOVÁ (CZ), Anna BAUMGART (PL), FOKUS GRUPA (CR), GALÁNTAI György (HU), GRÓF Ferenc (HU), LITTLE WARSAW (HU), Jan PFEIFFER (CZ), RANDOMROUTINES (HU), Katarina ©EVIĆ (HU), SOCIÉTÉ RÉALISTE (HU/FR), SZALAY Péter (HU)

Kurátor: SZÉKELY Katalin

Az Aradi Nóra szerepét bemutató rész kurátora: MÉLYI József
Kurátorasszisztens és kutatás : GÁL Csaba

Vera and Donald Blinken Open Society Archives
1051 Budapest, Arany János utca 32.
www.osaarchivum.org

Jan PFEIFFER: Předtím, neµ jsem tam byl / Before I Was There, 2008
animation film, 4’40’’; a művész jóvoltából

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.