Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar grafikáé lesz a főszerep a BÁV február 13-i aukcióján, amelynek 231 tétele között olyan művészek alkotásai szerepelnek, mint Barabás Miklós, Boromisza Tibor, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Czóbel Béla, Mednyánszky László vagy Egry József.

A kortárs művészeket az árverésen többek között az Iparterv-csoport neoavantgárd képzőművészei és a nemzetközileg is ismert Maurer Dóra mellett ef Zámbó István munkái képviselik - közölte az aukciósház az MTI-vel.

Az árverésen Boromisza Tibor kikötőt ábrázoló akvarellje 28 ezer forintról, egy téli tájképe 55 ezer forintról indul, Barabás Miklós kisméretű akvarell portréja pedig 480 ezer forintos kikiáltási áron szerepel a tételek között.

Aba-Novák Vilmosnak hét grafikájára lehet majd licitálni, amelyek közül a rézkarcok 30-75 ezer forint közötti, míg a szabadkézi tusrajza 220 ezer forintos árról indul.

Gulácsy Lajos a Szerelem Na'Conxypanban című vegyes technikával készült erotikus rajza 780 ezer forinttal az árverés legdrágább tétele lesz, de az itáliai emlékeit megörökítő ceruzarajzához akár már 95 ezer forinttól is hozzá lehet majd jutni. 

Czóbel Béla, Mednyánszky László, Szőnyi István, Egry József, Kádár Béla, Scheiber Hugó egyedi rajzaira és akvarelljeire, Patkó Károly és Uitz Béla rézkarc-kollekcióira, valamint Gross Arnold színes grafikáira is kedvező kikiáltási ártól lehet licitálni.

Az élő kortársak közül az elmúlt évben ef Zámbó István volt a legkedveltebb a BÁV-nál, festményei három alkalommal is megközelítették a kétmillió forintot. A grafikai árverésen a gouache technikával készített Lakatlan szívek és Dali elégett gyufaszállal című szürreális alkotásait lehet megvásárolni 100 ezer forinttól.

Az idén ötvenéves jubileumukat ünneplő Ipartervesek csoportját mások mellett Hencze Tamás Kalligráfiája, valamint Lakner László és Nádler István rézkarcai képviselik. Major János Cynthia kacsája című vegyes technikával készült grafikája a művész korabeli technikai kísérleteinek egyfajta összefoglalója. Az alkotás 40 ezer forintról indul.

Az árverés zárótétele Maurer Dóra a Szélben című rézkarca lesz, amely 120 ezer forint kikiáltási áron szerepel a tételek között, de a művész absztrakt triptichonjára is lehet majd licitálni.
A grafikákat február 11-ig ingyenes aukciós kiállításon lehet megtekinteni a BÁV Apszistermében.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.