Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Virtuózok címmel október 17-től indul a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyre közel több mint kétezer ifjú muzsikus és énekes jelentkezett az egész országból.

Vadász Dániel, a műsor egyik producere a szeptember 18-ai sajtótájékoztatón elmondta: ez az első ilyen jellegű műsor Magyarországon, és tudomásuk szerint az egész világon. Hangsúlyozta, hogy a Virtuózok nemcsak egy verseny, hanem jóval több annál, egy műsor, amely képes megszólítani olyan embereket is, akik eddig nem kedvelték a komolyzenét. Vállalkozásukat missziónak tekintik - tette hozzá. Vadász Dániel kitért arra is, hogy a fiatalok megszólítása érdekében erősen építenek az internetre, a mobilalkalmazásokra és a közösségi médiára.

image

Milósa Erika és Batta András - Virtuózok

Nyitrai Kata, az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztője azt emelte ki, hogy a Virtuózok ugyan verseny is, ám ezen túlmutató célja az, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a tehetséges fiataloknak, és a nézők megszerethessék a klasszikus zenét. Jelezte azt is, hogy az ifjú muzsikusok pályáját a verseny után is követni és támogatni fogják.

A televíziós műsor október 17-től péntek esténként lesz látható az M1-en, a fiatalok három korcsoportban - 6-13, 14-19, valamint 20-24 év között - versenyeznek a legkülönbözőbb hangszerekkel, illetve énekhangjukkal. A jelentkezők közül a legtöbben zongoristák illetve hegedűsök. Az ifjú tehetségek előadásait neves művészekből és szakértőkből álló zsűri értékeli, melynek tagjai Szenthelyi Miklós hegedűművész, Kesselyák Gergely karmester, Batta András zenetörténész, kormánybiztos, Miklósa Erika operaénekes és Némethy Attila zongoraművész. A műsorvezetők Varga Edit és Bősze Ádám lesznek.

image

Az első három casting adásban korcsoportonként hallgatják meg a jelentkezőket, majd a szakmai zsűri döntése alapján minden korcsoportból kilenc versenyző jut tovább a középdöntőbe, ahol a zenészek a Virtuózok Kamarazenekar kíséretével lépnek fel. A középdöntőből korcsoportonként három-három muzsikus jut tovább a döntőbe, ahol a zsűri minden életkorból egy-egy győztest választ közülük. Az ezt követő fináléban a három korcsoport-győztes lép színpadra, már csak a közönség kegyeiért versengve.

A műsor abszolút fődíjasát a nézők szavazással választják ki. A decemberben záruló műsor három korcsoport-nyertese saját lemezfelvételt és amerikai fellépést nyer: a legjobbak a New York-i Avery Fisher Hall, a torontói Roy Thomson Hall, illetve a miami Kravis Center színpadára léphetnek. A fináléban legjobbnak választott abszolút fődíjas az amerikai fellépésen és a lemezszerződésen túl 12 millió forintot, azaz havi 1 millió forintot nyer, amit zenei karrierjére fordíthat. További különdíjakat ajánlott fel az UNICEF és Maxim Vengerov, Rost Andrea, az Artportal, a Magyar Állami Operaház és az MR Zenei Együttesek.

image

Kesselyák Gergely, Szenthelyi Miklós, Miklósa Erika, Batta András, Némethy Attila - Varga Edit, Bősze Ádám

A sajtótájékoztatón a zsűri tagjai arról beszéltek, mennyire fontos a fiatal tehetségek támogatása, akik elé Batta András példaképként Dohnányi Ernőt állította. Kitértek arra, hogy a virtuozitás nem magamutogatást vagy gyorsaságot jelent, hanem mély mesterségbeli tudást és igényességet. Némethy Attila azt emelte ki, hogy a klasszikus zene "komplex gyógyír" lehet bajainkra, Kesselyák Gergely szerint pedig a műsor fő célja, hogy "trendivé" tegye a komolyzenét, amely "nem arra rendeltetett, hogy rétegműfaj legyen". Bejelentették azt is, hogy a műsor fővédnökségét nem kisebb szaktekintély vállalta, mint a Bécsi Állami Operaházat csaknem két évtizeden át vezető Ioan Holender.

fidelio.hu

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.