A Magyar Jégkorong Szövetség idén is meghirdette a Jégpályák Éjszakáját országszerte. A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényt január 20-án tartják, a programoz Újbuda is csatlakozott.
A Magyar Jégkorong Szövetség 2016-ban döntött úgy, hogy a Múzeumok Éjszakájához hasonlóan országos rendezvényt indít, amelyen mindenki korcsolyát húzhat. Idén január 20-án, szombaton tartják a Jégpályák Éjszakáját, országszerte több helyszínen. A pályák meghosszabbított nyitva tartással, egyedi akciókkal – sok helyen ingyenes belépéssel – és izgalmas programokkal várják az érdeklődőket. Az eseményben résztvevő jégpályákról és azok részletes programjairól a rendezvény Facebook-oldalán lehet folyamatosan frissülő információkat találni.
Újbuda Önkormányzata évek óta térítésmentesen használható jégpályával támogatja a korcsolyázni vágyókat és a sportág szerelmeseit. A Jégpályák éjszakájához kapcsolódva a Gyermek-egészségügyi Központ (a volt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola épülete) udvarán, a Kőrösi József utca 1-3-ban lévő korcsolyapálya is tovább, éjfélig lesz nyitva január 20-án. Egyéb napokon, január 31-ig reggel 9-től 21 óráig vájrák a látogatókat. Az Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósuló jégpályán nincs belépődíj, a korcsolyabérlés ára gyermekeknek 600, felnőtteknek 800 forint.
A Városligeti Műjégpályán napközben a Magyar Jégkorong Napja alkalmából U8-as és U10-as tornát rendeznek, este 9 órától pedig a Rádió 1 műsorvezetői csapnak óriási bulit, Cooky és Newik áll a lemezjátszók mögé.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.