Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A híd címmel ad koncertet a Pannon Filharmonikusok január 22-én, a magyar kultúra napján. A zenekar értelmezésében a kultúra olyan közeg, mely folyton megújuló hidat épít művész és közönsége, valamint a különböző társadalmi csoportok között.

A január 22-i koncert műsorán három magyar szerző zeneműve szerepel. A hangverseny nyitó és zárószámát, Dohnányi Ernő Ünnepi nyitányát és Weiner Leó Csongor és Tünde című szvitjét. Az elmúlt század zenetörténetének két fontos pontját Wolf Péter Zongoraversenye hídként köti össze nemcsak egymással, de a jelenkorral is.

image

Balog József (forrás: Óbudai Társaskör)

A csütörtöki hangversenyen a Pannon Filharmonikusok kiemelt vendége lesz Wolf Péter, az Erkel-díjjal kitüntetett (2005) zeneszerző is, aki sokoldalú alkotói pályát tudhat maga mögött, zongoristaként, karmesterként és hangszerelőként is elismert művész. A könnyűzenei műfaj kedvelői a szerzőt elsősorban táncdalairól ismerhetik (Most kéne abbahagyni, Elsöpri a szél), de Wolf Péter jegyzi a jól ismert magyar rajzfilm, a Dargay Attila-féle Vuk zenéjét (1981) is. Kevesen tudják róla, hogy rendszeresen komponál komolyzenei darabokat, holott számos verseny- és kórusmű szerzője. A koncerten felcsendülő Zongoraverseny szólistája Balog József zongoraművész.

image

A Pannon Filharmonikusok a Berlini Filharmónián (fotó: Peter Adamik)

Dohnányi Ernő Ünnepi nyitányát Buda, Pest és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára komponálta a szerző. A jól ismert nemzeti dallamokat felidéző, remekbeszabott kompozíció ünnepi hangulata ellenére a szerzőjére jellemző játékossággal megkomponált, felemelő muzsika. Weiner Leó Csongor és Tündéjében különböző művészeti ágak találkoznak, a darabban az irodalom, a színház és a zene világa kapcsolódik egybe. A szerző hattételes zenekari szvitje látványos hangszerelési megoldásaival, és mély líraiságával méltó párja Vörösmarty Mihály drámai költeményének.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.