A hazai Zöld Civil Együttműködés május 24. és 26. között tartja a 33. Országos Találkozóját a Humusz Szövetség szervezésében Nagykovácsiban, a Teleki-Tisza-kastélyban és annak parkjában. A szakmai előadások mellett Litkai Gergely és Szabó Balázs Máté standupja, koncertek és más, regisztrációhoz nem kötött programok is várják az érdeklődőket!
Mindannyiunk közös otthona olyan állapotba sodródik, amikor a jó házigazda már nem halogathatja tovább a rendrakást, takarítást, renoválást. Ez az otthonunk a Föld, és ha csupán a saját „szobánkat”, a Kárpát-medence állapotát szeretnénk jobbítani, ahhoz bizony elengedhetetlen a hatékony összefogás, a tenni akarás és a dolgos kezek. A hazai civil szektoron belül a zöld szervezetek már több, mint három évtizedes közös múltra tekintenek vissza. A szakmai és emberi kapcsolatok megerősítése, a közös előrehaladás, tudásmegosztás viszont egy olyan feladat, amit fontosnak éreznek fejleszteni a civil közösségek, és ezért minden évben megrendezik a több száz résztvevős Országos Találkozót. A Zöld Civil Együttműködésnek mára már több, mint 70 szervezet a tagja – írja közleményében a Humusz Szövetség.
A civileknél olyan képességek és tudás halmozódott fel, amivel elérhetővé válik a zöld átállás – és ezt a tudást nem félnek megmutatni. Azon fáradoznak, hogy az állam által magára hagyott vagy szakmailag nem jól kezelt ügyek se vesszenek feledésbe. Céljuk, hogy az erőforrások elpazarlása helyett, azok megőrzése kerüljön életünk középpontjába, hogy megszűnjenek a nem fenntartható szokások és gyakorlatok. Víziójuk egy olyan társadalom, ahol az egyének és közösségek a természettel összhangban élnek. Ezekhez a célokhoz pedig leginkább a közösségeken keresztül történő példamutatást, szemléletformálást és érdekérvényesítést tartják járható útnak – írják.
A civil szervezetek pedig kinyújtott karral hívják és várják azokat a partnereket, akik szintén tenni szeretnének a változásért. Legyenek ők akár magánszemélyek, közösségek, vállalati vagy kormányzati szereplők.
A program létrejöttét az Agrárminisztérium, az Európai Unió, több civil szervezet és vállalat is támogatja.
33. Zöld Országos Találkozó
Visszavonva- Részletek
- Budapest, te drága!
- Programok, események
A Budapest rovat további hírei
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...
A címlapról
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.




