Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Új vizsgálatok indulnak az ökobúzafajták tesztelésére az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) irányításával.

 A hiánypótló kutatásban a szakemberek ökológiai gazdálkodási körülmények között, szántóföldi kisparcellás kísérletekben tesztelik a biotermesztés számára ígéretes hazai és nemzetközi búzafajtákat - közölte az ÖMKi.
    A vizsgálat célja egyebek mellett, hogy minél több egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt kerüljön a pékségekbe és a hazai fogyasztók asztalára.
    A közlemény szerint az országosan hét helyszínen több mint 20 búzafajtával indított tesztek eredményei segíteni fogják a gazdákat abban, hogy a térségükben legjobban teljesítő fajtákat válasszák ki saját, ökológiai művelésbe vont területeikre. Az új kisparcellás biobúza-kísérletekről november 3-án, a magyar tudomány ünnepén számolt be az ÖMKi.
    A szakemberek abban bíznak, hogy a kutatás, az ÖMKi 2012 óta működő "on-farm" fajtakísérleteivel együtt tovább erősíti a termelők sikeres átállását az ökológiai termesztésre, amelynek egyik alapvető feltétele a termőhelyhez alkalmazkodó, ellenálló fajták megválasztása. A hazai on-farm biogabona-kutatások alkalmával eddig nagy parcellákon vizsgálták a hagyományos búzafajták mellett az úgynevezett ősgabonák teljesítményét.
    A globális kihívások, például a klímaváltozás, a népességnövekedés, a talajdegradáció vagy éppen a körülöttünk zajló világjárvány fokozottan rávilágítanak a biztonságos élelmiszerellátás fontosságára, vagyis a helyben, fenntartható módszerekkel megtermelt, egészséges és elérhető élelmiszerek stratégiai szerepére - mutatnak rá.
    Magyarországon is érezhető a fordulat, amely a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott mezőgazdaság irányából egyre inkább az agroökológiai módszereket alkalmazó termelés felé mutat. Ezt igazolja többek között, hogy a biogazdálkodásba bevont területek mérete az elmúlt öt évben megduplázódott és fokozott figyelmet kapnak az ökológiai gazdálkodást segítő tudományos kutatások.
    "Az országos kisparcellás ökobúzafajta-teszthálózat elindításával nagy lépést teszünk a fenntartható mezőgazdaság előmozdításáért, hiszen az ország hét térségében tudunk eredményeket bemutatni a fenntarthatóság iránt elkötelezett gazdálkodóknak a sikeres fajtaválasztás érdekében. A hálózattal egyúttal régi hiányt pótlunk, hiszen a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott termesztésben már régóta működik országos kisparcellás fajtavizsgálati hálózat" - mondta el Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.
    A közlemény szerint a kisparcellás fajtavizsgálatokat gazdák bevonásával, a hazai agrárkutatásban élen járó intézmények, a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem és a Karcagi Kutatóintézet közreműködésével végzik. A tudományos kísérletekben kiemelt partnerük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
    Fontosnak nevezik, hogy a teljes ökológiai termékpálya, vagyis a biobúza-termesztés mellett az őrlés és a feldolgozás is itthon valósuljon meg, és a helyben előállított biotermékekre rátaláljon a magyar gasztronómia. Ezért, mint írják, az ÖMKi létrehozott egy gazda-molnár-pék adatbázist, hogy a termelők és a termékpálya további szereplői könnyebben egymásra találjanak, és ezáltal minél több pékségbe és háztartásba eljuthasson az egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.