Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az utóbbi egy évben mintegy 23 százalékkal, 77 469-re emelkedett a törölt cégek száma Magyarországon, miközben csupán 28 024 új vállalkozást indítottak el, így tovább csökkent a működő vállalkozások száma - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.

A közlemény szerint a működő gazdasági szervezetek száma a négy évvel ezelőtti 600 759-ről, 2015 júniusára 584 521-re csökkent, ugyanis az elmúlt négy év alatt összesen 200 693 cég szűnt meg, miközben csak 140 214 új céget alapítottak.

A vállalkozói kör, a magyar gazdaság teljesítményéhez képest még mindig túlméretezett, számítani lehet a további szűkülésére és a folyamat várhatóan együtt jár majd a régiók, illetve a szakmai ágazatok közötti arányok kiegyenlítődéséhez is - vélekedik a portál.

A feketelista.hu elemzésében arra is rámutatott, hogy bár a piacról végelszámolással kivonult cégek száma a tavalyi azonos időszaki 6768-ról idén lecsökkent 5625-re, azonban a látszólagos kedvező tendenciát árnyalja a kényszertörlések ugrásszerű emelkedése.

Kifejtették, hogy a kényszertörlések száma - az eljárás 3 évvel ezelőtti bevezetése óta - a legmagasabb értéket mutatta,  meghaladta a 30 ezret, míg egy éve 27 ezer alatt volt. A portál szerint ennek elsősorban az az oka, hogy ha a bíróságok úgy ítélik meg, hogy az adós vagyona nem elegendő a felszámolással kapcsolatos költségek fedezetére, rövid eljárással, kényszertörléssel kivezetik a piacról.    A gazdasági adatbázis régiós bontásban is vizsgálta a cégmegszűnési formákat és azt állapította meg, hogy az elmúlt évben az összes végelszámolás (5625) 53 százalékát a közép-magyarországi térségben bejegyzett cégek (3018-en) kezdeményezték, ugyanakkor a 30 184 kényszertörlés hetvenöt százaléka (22 679) jutott erre a régióra.

Megyei bontásban a pest megyei vállalkozók kezdeményeztek legnagyobb számban végelszámolást és itt regisztrálták a legtöbb (2592) kényszertörlést is. A végelszámolások száma Komárom-Esztergomban (253) és Győr-Moson-Sopronban (210) haladta meg a 200-at. A legkevesebb végelszámolást (67) Nógrád-megyében és Tolna-megyében (71) kezdeményezték a vállalkozók - fűzték hozzá. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.