Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megszűntek a Szép-kártya-zsebek. Ez azt jelenti, hogy csak egy számla maradt, amelyen összeadódtak a korábban feltöltött összegek, amelyek immár szabadon felhasználhatók.

    A változás két és fél millió kártyafelhasználót érint. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint tavaly november végén a Szép-kártyákon rendelkezésre álló összeg elérte a 88 milliárd forintot, ezt országszerte csaknem 50 ezer elfogadóhelyen használhatják fel a vendégek – hangzott el az M1 Híradójában.    

Flaisz Gergő gyorsnak, kényelmesnek és biztonságosnak tartja a Szép-kártyát, amellyel rendszeresen fizet.

 

„A Szép-kártya egy rendkívül fontos része az életünknek, hiszen nagyon sok területen használjuk. Alapvetően napi szinten mindig az ebédre” – hangsúlyozta.

Az éttermekben is sokan használják

Egy zalaegerszegi étteremnek, amely évek óta elfogadja a Szép-kártyát, jelentős pluszbevétele származik ebből.

„A menüidőben és délben a Szép-kártya-használat az nagyon jelentős, a forgalmunknak az 50-70 százalékát teszi ki” – magyarázta Takács András, a Picolo étterem üzletvezetője.

A kaposvári gyógyfürdőben is lehet Szép-kártyával fizetni, a lehetőséggel sokan élnek.

„Jegyvásárlásra, bérletre és étkezésre, főleg én erre használom a Szép-kártyámat” – sorolta Magyar Csaba.

Biztos bevétel a fürdőknek

A vendégek havonta több millió forintot hagynak itt béren kívüli juttatás formájában. Ez egy biztos bevétel a fürdőnek.

„Állandóan egy kiegyenlítődött szám az, aki nálunk Szép-kártyát használ. Nyilván a szezonban ez egy jelentősebb összeg, azt tudom mondani, hogy június, július, augusztus hónapokban ez tízmilliós nagyságrendű összeget jelent számunkra, az azon kívüli hónapokban pedig milliós tételekről beszélünk” – részletezte Löffler Zita, a Kaposvári Élmény- és Gyógyfürdő ügyvezetője.

A munkáltatók évente 450 ezer forintot adhatnak béren kívüli juttatásként Szép-kártyára, amelyet mostantól még egyszerűbben lehet elkölteni. Megszűntek ugyanis a Szép-kártya-zsebek. Ez azt jelenti, hogy már csak egy számla maradt – ezen összeadódtak a korábban feltöltött összegek, amelyek már szabadon felhasználhatók.

A kártyatulajdonosok és a szolgáltatók is örülnek a módosításnak. A Gyulai Várfürdőben a vendégek számának további növekedésére számítanak.

„Abban bízunk, hogy azt jelenti, hogy még intenzívebb lesz a Szép-kártya-használat, még többen érkeznek hozzánk, és egyébként, amikor egy ember a kártyáról költekezik, akkor nem annyira gondolja meg, hogy költ-e. Mindenki talált pénzként kezeli, és ez kifejezetten jó a szolgáltatók számára” – érvelt Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója.

A Szép-kártya a turizmus egyik legfőbb motorja

A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint 2022. november végén a Szép-kártyákon rendelkezésre álló összeg elérte a 88 milliárd forintot, ezt országszerte csaknem 50 ezer elfogadóhelyen használhatják fel a vendégek.

A mostani változás 2,5 millió kártyatulajdonost érint, és várhatóan a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez járul hozzá.

„Egy kalapban összpontosulnak ezek az összegek, és így tudják felhasználni ezt az összeget a felhasználók, a kártyatulajdonosok. Azt gondoljuk, hogy ezzel a könnyítéssel csökken egyrészt az adminisztrációja a szolgáltatóknak, másrészt forgalomösztönző hatása lehet” – magyarázta Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese.

A tavaly október 15-e előtt feltöltött összegeket érdemes májusig elkölteni a Szép-kártyákról, mert utána egyszeri 15 százalékos díjat vonnak le.

A most életbe lépett könnyítésről minden kártyatulajdonost tájékoztattak, a bankokban az átállás zavartalan volt.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.