Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az ügyfelek gyakran igényelnek nemzetközi cégalapítás ügyében is tanácsadást. Elmentünk már pár céghez, eddig általában csak csalódnom kellett. Minden problémára az volt a megoldás, hogy “vegyél egy panamai/kajmán-szigeteki/akármilyen céget és az majd milyen jó lesz úgy”.

Miközben a legtöbb esetben egyáltalán nem megoldás a külföldi cégalapítás és sokan rengeteg büntetést fizetnek az első adóellenőrzés során. Csak egy példa: ha a cég tevékenysége, vagy a munkavégzése, esetleg a cégvezetése idehaza valósul meg, máris magyar adószabályok alá fog tartozni, legyen bárhol bejelentve a világon.

Azt is nehezen hiszi el az adóhivatal, hogy a máltai cégedben a négy órára bejelentett két pincér írta azokat a szoftvereket, amit Európa szerte árusítasz.

Ha az adóhivatal szerint a külföldi cég létét csak az adóelkerülés indokolja, szintén csúnyán ráfizetsz.

image

Több próbálkozás után rátaláltam a Crystal Worldwide-ra. Ők voltak eddig az egyetlenek, ahol a “tanácsadás” nem abból állt, hogy “vegyél tőlünk egy céget”.

Annyira nem, hogy eddig akárhányszor mentem ügyféllel, még mindenkit lebeszéltek külföldi cégalapításról (noha ebből is élnek). Vagy nem volt adóügyileg megfelelő az elgondolás, vagy csak szimplán nem érte volna meg és ezt kerek perec meg is mondták.

Már kicsit szégyellem őket újra felhívni, mert még egy fillér nem sok, annyit nem kerestek az ügyfeleimen, ahhoz pedig ragaszkodnak, hogy a konzultáció ingyenes, hiába mondtam, hogy szívesen fizetnénk óradíjat.

Úgyhogy megkértem őket, hogy ha van rá idejük, írjanak egy cikket a témáról, mire kell figyelni. Ez a cikk következik most.

(Figyelem: A hozzászólásokra nem fognak ők reagálni, nincs erre idejük. Ha komoly kérdésed van, inkább keresd meg őket telefonon vagy személyesen.)

Akkor következzen az általuk írt cikk, amit ezúton is köszönök.

Ha egy cég vagy magánszemély komolyan számol a nemzetközi adótervezési lehetőségekkel, kulcsfontosságú számára, hogy tisztában legyen annak korlátaival is. Általános alapelvként kell figyelembe venni, hogy semmilyen üzleti tranzakciónak nem lehet kizárólagos célja, hogy az abban résztvevők adóelőnyt érjenek el. Ugyanakkor bárki szervezheti a nemzetközi ügyleteit, befektetéseit úgy, hogy az üzleti szempontból egyenértékű megoldások közül az adózási szempontból legkedvezőbbet választja.

Szem előtt kell tartani azt is, hogy hiába van egy cég külföldön bejegyezve, ha az ügyvezetése Magyarországon található, akkor emiatt az adóját is Magyarországon kell megfizetnie. Gyakran lehet találkozni olyan esettel, amikor külföldi cégben magyar illetőségű az igazgató és belföldön tárgyal, szerződést köt, valamint eljár a cég nevében. Ilyenkor adózási szempontból nem azt kell vizsgálni, hogy hol van bejegyezve a cég, hanem, hogy hol fejti ki a tevékenységét. Ha a külföldi vállalkozás tevékenységét vagy annak jelentős részét Magyarországon végzi, akkor itt lesz az üzletvezetésének a helye. A külföldi társaság pedig magyar adózónak minősül, ha az üzletvezetésének a helye Magyarországon van. Ilyenkor lényegében teljesen feleslegessé válik a külföldi cég. Kevesen tudják, de hasonló következményekkel jár az is, ha a külföldi cég meghatalmazottja útján rendszeresen szerződéseket köt Magyarországon (ebben az esetben telephely keletkezik). Szintén Magyarországon kell adót fizetnie a külföldi cégnek a nyeresége után, ha belföldön ingatlantulajdonnal rendelkezik, amelyet bérbe ad. Ugyancsak fontos kérdés, hogy valós gazdasági jelenléttel rendelkezik-e egy külföldi társaság a bejegyzése szerinti országban. A valós gazdasági jelenlét alatt jellemzően a tevékenység végzéséhez szükséges munkaerő és tárgyi eszköz(ök) meglétét szokták érteni. A hatóságok könnyen minősíthetik a külföldi vállalkozást „postafiók cégnek”, amennyiben nem rendelkezik a működéséhez szükséges személy és tárgyi feltételekkel.

Fontos megemlíteni, hogy a nemzetközi gyakorlatban széles körben alkalmazott módszer a belföldről külföldre kifizetett jövedelmek adóztatása úgy, hogy az országot elhagyó kifizetésekre forrásadót vetnek ki. Magyarország jelenleg nem alkalmazza ezt a módszert, de többek között Szerbiában, Szlovákiában, Romániában és Lengyelországban is alkalmazzák a forrásadót, különös tekintettel az adóparadicsomokban bejegyzett cégek irányába. A nemzetközi ügyletek és befektetések esetén tehát mindig meg kell vizsgálni a forrásadóra vonatkozó helyi szabályozást, illetve az azt korlátozó kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezményeket.

Szintén fontos korlát, hogy a tulajdonosi szinten egymáshoz kötődő vállalkozásoknak egymás közötti ügyleteiket a piaci viszonyok szerint kell árazniuk. Emellett, még számos olyan, országonként változó egyedi szabályt, korlátozást és lehetőséget kell a tervezés során figyelembe venni, ami alapvetően meghatározza, hogy egy üzleti modell adózási szempontból hatékonyan és teljes mértékben jogszerűen tudjon működni.

A külföldi cég működése lehetetlen megfelelő bankszámla nélkül. Ezért nagyon oda kell arra is figyelni, hogy hol lesz a cég bankszámlája. Az OECD és a G20 szervezésében 2014 októberében Berlinben tartották a 7. Átláthatóságról és Adóügyi Információcseréről szóló Globális Fórumot. A résztvevő államok közül 51 ország (azóta már emelkedett a számuk) aláírt egy többoldalú megállapodást. A megállapodás értelmében 2017-től, illetve néhány állam esetében 2018-tól évente a banki adatok automatikus adatcseréje valósul meg az aláíró országok hatóságai között. Az adatszolgáltatás szerint az adott ország pénzügyi intézménye 2016-tól vagy 2017-től kezdődően begyűjti a releváns számlainformációkat és továbbítja a helyi hatóságnak. Ezt követően továbbítják a banki információkat azon ország hatósága részére, amelynek adózóját érintik az említett adatok. Az aláírók között volt több olyan állam is, amelyek korábban ezen a területen határozottan a banktitok és a pénzügyi magánélet fennmaradása mellett érveltek (pl.: Ausztria, Svájc, Liechtenstein, Ciprus, Kajmán-szigetek, Mauritius).

image

Fentieken túl előfordulhat az is, hogy a bank kifejezetten elutasítja a tevékenységet. Ez természetesen nem csak illegális tevékenységekre vonatkozik, hanem olyan népszerű iparágakra is, mint az online játékok és fogadás, az online gyógyszertárak, pénzügyi tevékenységek, de még az egyszerű online kereskedelem bizonyos nélkülözhetetlen elemeit is elutasíthatja a pénzintézet. Az is előfordulhat, hogy a cégalapítási országban nem is lehet a tevékenység végzésére megfelelő bankot találni, viszont a cégnek helyi bankszámlát kell működtetnie.

Hosszan lehetne még sorolni, hogy mi mindenről feledkeznek meg külföldi cégalapítás során, de az egyik legklasszikusabb hiba a költségek nem megfelelő tervezése. Pontosan tudni kell a cégalapításkor és a menet közben felmerülő költségeket. Nem csak a különféle illetékekre érdemes gondolni, de akár a  postaköltségre, dokumentumok hiteles másolatának költségeire és egyéb, a tulajdonostól távol eső helyen történő adminisztratív kiadásokra is.

A külföldi cégalapítás és a külföldi adótervezés mára nagyon elterjedt és gyakorlatilag bárki számára elérhető. Emiatt rengeteg megfelelő megoldás  közül lehet választani. Nagyon sokan kínálnak olcsó, szinte “fapados” árú megoldásokat, amelyek azonban nem állnak ki minden próbát. Érdemes tehát szakértői tanácsot kérni, válogatni és mindig odafigyelni.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.