Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Napjainkban minden vállalkozás életében egyre nagyobb jelentősége van, hogy a rendszer zökkenőmentesen működjön, ami legkönnyebben az automatizálással érhető el.

Az ismétlődő folyamatoknál az emberi beavatkozás ma már könnyen mellőzhető, legyen szó akár az ügyélkapcsolat-kezelésről, akár a pénzügyekről. Azon túl, hogy az automatizálással hatékonyabbá tehető a cég működése, költségtakarékos megoldás is egyben, ráadásul a work-life balance megteremtéséhez is nagyban hozzájárul.

Az üzleti élet a XXI. századra olyannyira felgyorsult, hogy a vállalkozóknak sok esetben nem jut idejük mindenre, vagy ha jut is, akkor az a család és a barátok kárára. A munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése nagyon fontos, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, az hosszú távon veszélybe sodorhatja a karrierünket, és testi-lelki egészségünket is.

Sajnos számos olyan esetről lehet hallani, hogy a munkavállalók sem jelentenek segítséget egy ilyen probléma kiküszöbölésére, mert alkalmatlanok az adott feladatra és legrosszabb esetben még hátráltatják is azt. Egyre több cégvezető ismeri fel ugyanakkor, hogy van kiút a terhelés alól, ha a rutinfeladatokat automatizálni tudjuk.

Erre talán a legismertebb példák az ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) rendszerek, melyek elsődleges célja, hogy a cég saját partnerei felé irányuló folyamatait támogassa, illetve a már meglévő és potenciális ügyfelekkel kapcsolatos információkat tárolja. Az egyre fejlettebb rendelkezésre álló szoftverekkel marketing kampányokat, értékesítési üzleti lehetőséget és ügyfélszolgálati bejelentéseket is kezelhetünk, de átfogó elemzésekre is képesek.

A CRM rendszerek legfőbb előnyei közé tartozik a minőségjavítás és hatékonyságnövelés, a termékenységre jutó fajlagos költségek csökkentése és a döntéstámogatás is. Csupa olyan jellemző, amely az ember életét megkönnyíti és ezzel hosszú távon az egészségét is megóvja.

A másik elterjedt céges automatizálás az online bankkártyás vásárlás, amely a tapasztalatok szerint a vásárlói bizalmat és elégedettséget egyaránt növelik amellett, hogy a vállalat működése egy csapásra hatékonyabbá válik. A kártyás tranzakciók mögött álló banki és szoláltató partnerek közreműködésével az ügyfelek az összes népszerű kártyatípussal fizethetnek a termékekért és szolgáltatásokért.

Ebbe a kategóriába tartozik a Messenger Chatbot is, amely virtuálisan beszélget el az érdeklődő ügyfeleinkkel, mégis hiteles válaszokkal tud szolgálni neki a cég által előre megadott információk alapján.

Az automatizálást segíti Magyarország első közösségi üzleti platformja is. A Brillit.com nem csak kapcsolatok teremtésében segít, de a beszállítók kiválasztásában, árajánlatok kérésében és az üzletszerzésben is.

A rendszerben az ingyenes csomagban a vállalkozók hónapról hónapra adott mennyiségű szolgáltatást vehetnek igénybe, ám lehetőségük van további kiegészítő szolgáltatásokat vásárolni darabáron – jelentsen ez további beszerzéseket, árajánlatokat, projekt-kiemelést vagy statisztikák igénybevételét.

Az új online üzleti közösség minden felhasználója számára nem csak irányított szolgáltatásokat tartalmaz, hanem saját felületet is biztosít, ahol a cégek bemutathatják tevékenységüket, referenciáikat. Ez a lehetőség azon vállalkozások számára kifejezetten értékes, amelyek nem, vagy csak minimálisan rendelkeznek online megjelenéssel.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.