Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megalakult a Mediaworks Hungary Zrt., Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata - jelentette be a tulajdonos Vienna Capital Partners senior partnere, Heinrich Pecina és Mihók Attila, a zrt. vezérigazgatója Budapesten.

Az osztrák tulajdonos a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása után vásárolta meg a magyarországi Ringier- és Axel Springer-érdekeltségek jelentős részét. Az új cégcsoportban a Ringier korábbi felsővezetői köre kiegészül az Axel Springer regionális vezetőségével.

Heinrich Pecina azt mondta: az a cél, hogy Magyarország legnagyobb kiadóvállalata vezető vállalattá váljon. Hozzátette: a Ringiertől és az Axel Springertől is átvették a munkatársakat, a széles portfóliót pedig nemcsak megtartani, hanem fejleszteni is akarják. 

Úgy fogalmazott: személyes meggyőződése, hogy a média szerepe nőni fog, a nyomtatott lapoknak is létjogosultságuk van és a digitális tartalmakat is bővíteni fogják. Hangsúlyozta: a legjobb minőséget kell nyújtaniuk, értékes, tényeken alapuló információkat kell kínálniuk az olvasóknak. 

Mihók Attila, a vállalatcsoport vezérigazgatója ismertette: az újonnan létrejött Mediaworks Hungary Zrt. 12 vállalat tulajdonosa, több mint 700 munkatársat foglalkoztat, 63 médiaterméket állít elő, 1,8 millió olvasója és 1,6 millió online látogatója van naponta. 

A cég felépítését ismertetve elmondta: a közéleti és gazdasági portfólió része a Népszabadság, a Világgazdaság és a Manager Magazin, a regionális üzletágukhoz tartozik nyolc megyei napilap, a sport- és szórakoztató kategóriában pedig megtalálható a Nemzeti Sport, számos női magazin, gasztronómiai lap és ifjúsági magazin is. 

A vállalat magáénak mondhatja Magyarország legkorszerűbb napilapnyomdáját, a Mediaworks Nyomdát is, ahol naponta 600 ezer lapot állítanak elő, és a cégcsoporthoz tartozik a Medialog Kft. is, amely nemcsak a lapok, hanem szórólapok és kis csomagok terjesztésével is foglalkozik - ismertette. 

Mihók Attila bejelentette azt is, hogy 15-16 milliárd forintos éves bevétellel számol a vállalat. 

Heinrich Pecina újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a cégcsoportnak profitábilisnak kell lennie, ugyanakkor a profit a minőség és az ügyfél-elégedettség után következik a fontossági sorrendben. 

A Mediaworks sajtótájékoztatójával egy időben a Ringier Axel Springer Media AG közleményben jelentette be, hogy a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét, valamint a Ringier AG és az Axel Springer SE magyarországi portfóliójának sikeres részértékesítését követően küszöbön áll a magyarországi portfólió integrálása a Ringier Axel Springer Media AG-ba. 

Az új, budapesti székhelyű cég, a Ringier Axel Springer Hungary ügyvezető igazgatója Bayer József, a magyarországi Axel Springer jelenlegi ügyvezető igazgatója lesz. A portfólió része a vezető bulvárlap, a Blikk, a sikeres női magazinok, továbbá olyan licenclapok, mint az Auto Bild, a Glamour és a Geo.

Augusztus végén a magyarországi Ringier Axel Springer Media AG megállapodást kötött a profession.hu vezető álláskereső portál megvásárlásáról. Az üzlet megvalósulásához a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges - tartalmazza a közlemény.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.