Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legnagyobb szerepet - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 A múlt hónapban negyedik hónapja lassult a fogyasztói árak növekedési üteme a januári 4,7 százalékosról és az áprilisi 2,4 százalék után.
    Egy hónap alatt 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
    Az éves maginfláció 4,0 százalékra csökkent az előző két hónapban regisztrált 4,3 százalékról.
    Az élelmiszerek ára 8,4 százalékkal nőtt tavaly májushoz mérve, ezen belül a sertéshús 20,7 százalékkal, az idényáras élelmiszerek átlagosan 19,1 százalékkal, a friss gyümölcsök 39,0 százalékkal drágultak.


    A járműüzemanyagok ára 22,0 százalékkal csökkent, ami csak 0,7 százalékponttal kisebb esés az előző havinál.
    A dohányáruk ára 11,1 százalékkal emelkedett, míg a szeszes italoké 2,4 százalékkal. A szolgáltatásokért az előző havi és az egy évvel korábbi 3,0 százalékos növekedéssel szemben 2,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. Ezen belül a lakásjavítás, karbantartás ára 11,7 százalékkal, a járműjavítás, karbantartásé pedig 9,3 százalékkal nőtt, és a postai szolgáltatások díja is 9,5 százalékkal emelkedett.


    A tartós fogyasztási cikkek 0,8 százalékkal kerültek többe, mint tavaly májusban, ez 0,7 százalékponttal nagyobb éves emelkedés az előző havinál.
    Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek 5,1 százalékos áremelkedésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan nem változott. A tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal drágultak, ezen belül az új személygépkocsik 1,9 százalékkal. A szolgáltatásokért 0,1 százalékkal többet, a ruházkodási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A járműüzemanyagok az olajárak emelkedésének hatására 3,9 százalékkal drágábbak lettek.


    Az előző havihoz hasonlóan a májusi jelentéséhez is csatolta külön módszertani közleményét a KSH, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az új koronavírus okozta járvány a fogyasztói árak gyűjtését és a fogyasztóiár-index számítását is befolyásolja. A megnövekedett egészségügyi kockázatok miatt a megszokott helyszíni összeírásra nincs lehetőség, ezért alternatív árösszeírási módszerek - internetes gyűjtés, telefonos, illetve e-mailes felkeresés - alkalmazása szükséges. Egyes esetekben a megfigyelt árak hiánya miatt becsléseken alapuló pótlás is szükségessé válik, amit nemzetközi szervezetekkel és más országok statisztikai hivatalaival egyeztetve kialakított és elfogadott módszertant alkalmazva végez a KSH.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.