Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Júniusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma 75,2 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 77,0 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júniusban, 12 milliárd forintot tett ki. Ebből a szállásdíjbevétel 81 százalékos csökkenéssel 6,3 milliárd forint lett, a vendéglátásból pedig 4 milliárd forint bevétel keletkezett a szálláshelyeken.
    A KSH kiemelte ugyanakkor, hogy a járvány miatti korlátozások május végi feloldásának köszönhetően a vendégéjszakában mért belföldivendég-forgalom júniusban dinamikusan, több mint négyszeresére nőtt a májusihoz viszonyítva.
    Júniusban a kereskedelmi szálláshelyek egy részében a koronavírus okozta járvány miatti intézkedések következtében üzemszünet volt, ezért a 2020. júniusi adatok a korábbi időszakok adataival csak korlátozottan összehasonlíthatók - jelezte a statisztikai hivatal. Idén júniusban 2275 kereskedelmi szálláshely volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében, tizedükben nem volt vendégforgalom.


    A KSH adatai szerint júniusban a magyarországi szálláshelyekre érkezett 41 ezer külföldi vendég 101 ezer vendégéjszakát töltött el. Az éjszakák száma a panziókban elérte az előző év azonos hónapjában mért érték ötödét, a többi szállástípusban 3-14 százalék között alakult. A legnagyobb mértékű, 98 százalékos csökkenést Budapesten mérték, a Balatonnál a 2019. júniusi forgalom kevesebb mint tizede realizálódott.  
    Júniusban 60 százalékkal kevesebb, 285 ezer belföldi vendég töltött el 672 ezer vendégéjszakát a magyarországi szálláshelyeken. A vendégéjszakák száma leginkább a közösségi szálláshelyeken, legkevésbé a panziókban csökkent. A belföldi vendégek a legtöbb - minden 3. éjszakát - a Balatonnál töltötték el, ahol az előző év júniusi éjszakaszám közel felét regisztrálták a szálláshelyek - közölte a KSH.


    Az év első hat hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 61 százalékkal kevesebb, összesen 5,2 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 66 százalékkal, a belföldi vendégek 54 százalékkal kevesebb (2,3 millió, illetve 2,9 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.  A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 58,7 százalékkal csökkent, és 99,2 milliárd forintot tett ki az első fél évben. A szállásdíjbevételek 61,6 százalékkal 52,8 milliárd forintra estek vissza, a vendéglátásból származó bevételek pedig 54,4 százalékkal 28 milliárd forintra idén az első hat hónapban.
    Júniusban 1669 magyarországi szálláshelyen (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) lehetett fizetni SZÉP-kártyával. A KSH adatai szerint júniusban mintegy 2,6 milliárd forint értékben, az első fél évben pedig 8,7 milliárd forint értékben fizettek ezzel a vendégek, előbbi alig 7 százalékkal kevesebb mint 2019-ben, utóbbi 21 százalékkal maradt el attól.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.