Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 42 millió forintos bírságot szabott ki a Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, a magyarországi Euronics áruházak üzemeltetőjére, egyebek között az ügyfél-tájékoztatási, panaszkezelési, ajánlatelemzési és igényfelmérési kötelezettsége, illetve a közvetítők képzésére és nyilvántartására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt.

A jegybank csütörtöki közleménye szerint célvizsgálatuk során a Vöröskő Kft. nem tudta dokumentumokkal alátámasztani, hogy a fogyasztóknak nyújtott hitelre, így különösen az áruhitellel kombinált hitelkártyákra vonatkozó közvetítői tevékenységét megelőzően ténylegesen felmérte volna ügyfelei igényeit. Különösen nagy fogyasztóvédelmi kockázatot jelent ez annak a sérülékeny fogyasztói körnek, akik idős koruk, illetve pénzügyi tájékozottságuk hiánya miatt nem látják át, vagy a tájékoztatás hiánya miatt nem is tudják, hogy pontosan milyen terméket közvetítettek nekik - hangsúlyozta az MNB.
    A Vöröskő Kft. emellett nem tudta igazolni, hogy magánszemély közvetítőinek megfelelő szakmai továbbképzéseket biztosított. Felügyeleti adatszolgáltatása nem egyezett meg teljeskörűen a főkönyvi és analitikus nyilvántartásokkal. A szerződéses nyilvántartás nem volt alkalmas a közvetített pénzügyi szolgáltatási, illetve ügyfélszerződések utólagos ellenőrzésére.
    A társaság nem őrizte meg az ügyféltájékoztatásra, valamint több esetben az ajánlat-átadásra vonatkozó dokumentumokat sem a jogszabály által előírt három évig. A fogyasztók így nem kaptak kielégítő mennyiségű, a termékek összehasonlítását lehetővé tevő versengő ajánlatot, amely megkönnyíthette volna a számukra legelőnyösebb konstrukció kiválasztását.
    Hiányosan vezette a társaság panaszkezelési nyilvántartását is, a szóbeli panaszokról felvett jegyzőkönyvekben egyes esetekben nem rögzítette a fogyasztói bejelentés alapos, határidőben történő megválaszolásához szükséges valamennyi adatot. A fogyasztók nem kaptak megfelelő tájékoztatást további jogorvoslati lehetőségeikről sem. Emellett hiányos volt a Vöröskő Kft. panaszkezelési szabályzata is, mivel nem tartalmazott a jogszabályban előírt minden elemet.
    Ezek miatt szabta ki a jegybank a 24 millió forintos felügyeleti és a 18 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot, emellett kötelezte a társaságot, hogy 90 napon belül írásban tájékoztassa a feltárt jogsértések megszüntetéséről.
    A felügyeleti bírság kiszabásánál súlyosító körülményt jelentett a többi között a hiányos vagy hibás adatszolgáltatás, amely az MNB folyamatos felügyelési feladatait hátráltatta. A fogyasztóvédelmi bírságnál súlyosító körülménynek számított egyebek mellett, hogy jelentős számú fogyasztó tájékoztatáshoz fűződő joga sérült, ami érdeksérelem okozására is alkalmas lehetett. A jogorvoslati tájékoztatás hiánya akadályozhatta a fogyasztókat a további jogorvoslatnál.
    Enyhítő körülmény volt, hogy a társaság együttműködött a vizsgálat során, már a vizsgálat alatt több hiányosság megszüntetésére intézkedéseket tett és egyes intézkedések megtörténtét igazolta a jegybanknak - áll a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.