Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlesztését - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az oktatási tananyagot bemutató online sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a jövő záloga, hogy Magyarország nemcsak munka-, hanem tudásalapú társadalmat épít. A szak- és felnőttképzés átalakítására, a válság idején a 8 hetes ingyenes informatikai oktatásra az Újratervezés Programban, és az informatikusok képzésére azért került sor, hogy a magyar szakemberek versenyképes tudáshoz jussanak.
    György László szólt arról, hogy a koronavírus-járvány még inkább felértékelte a digitális jelenlétet, az önmagukat képezni akaróknak online megoldásokat kellett keresniük, a képzőknek pedig lépést kell tartani a piaci igényekkel. A mikro-, kis és középvállalkozások fejlesztését segíti a Budapesti Értéktőzsde oktatási intézménye, Budapest Institute of Banking (BIB) tananyaga Vállalkozz okosan! elektronikus képzési modul.
    Az államtitkár felidézte, hogy a tananyag szakmai tartalmának kidolgozása az ITM megbízásából már a járvány idején elkezdődött. Az ingyenesen online elérhető oktatással a cél, hogy  minél több vállalkozás számára adjon a gyakorlatban is alkalmazható hasznos ismeretet.
    Az államtitkár bízik abban, hogy a tananyag eléri célját, és hozzájárul a magyar munkahelyek megerősödéséhez, sikeres vállalkozások létrejöttéhez.
    A sajtótájékoztatón György László szólt arról is, hogy Magyarország az EU-tagországok rangsorában azok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség. Októberben a magyar munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb volt az Európai Unióban. Jelenleg a tavalyi év hasonló időszakhoz képest 30 ezer fővel kevesebben, ugyanakkor a tíz évvel ezelőttihez viszonyítva 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon - tette hozzá.
    György László szerint az idei év a magyar gazdaság ütésállóságának bizonyítéka, a túlélésről szólt, jövőre pedig az elrugaszkodás következik. A magyar kormány a március 11-i veszélyhelyzeti intézkedések óta több mint 900 milliárd forint beruházásösztönző támogatásról döntött, a források megfelelő hasznosulásához a humánfeltételeket, az emberi képességeket is fejleszteni kell, ezért fontos a kkv-k fejlesztését segítő elektronikus tananyag - jegyezte meg.
    Fábián Gergely, a BIB Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a Vállalkozz okosan! ekkv-tananyag 9 modulból áll, amelyből az első 5 vált ingyen elérhetővé 2020. december 10-én a www.ekkv.hu. honlapon, regisztrációt követően. A szakaszosan is elvégezhető 5 modul 40 órás tananyagot tesz ki. A képzés a legfontosabb témákat öleli fel, köztük az üzleti innovációt, a digitalizációt, a generációváltást, a humánerőforrás lehetőségeket, a kommunikációt.
    A tananyag magyar nyelvű, így a határon túli magyar vállalkozásoknak is segítséget nyújt - mondta Fábián Gergely.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.