Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Forbes, a Marketwatch és a CNBC és még sokan mások is összeállítottak egy-egy listát arról, hogyan válassz magadnak pénzügyi tanácsadót. A magyar piaci viszonyok között inkább science fictionnak tűnik mindegyik leírás, de abban bízva, hogy egyszer nálunk is nem a (biztosítási) ügynök szinonimája lesz csak a pénzügyi tanácsadó kifejezés, mégis összefoglalom a tanácsaikat, mert találsz bennük hasznos dolgokat, hogy mik azok, amiket mindenképpen kérdezz meg, ha pénzügyi tanácsadót keresel magadnak.

A jó tanácsadó megtalálása nem könnyű feladat, sokkal több időt igényel, mint mondjuk a következő autód megvásárlása.

image

Az első tanács, hogy először érdeklődj az ismerőseidnél, hogy ők milyen tanácsadókkal dolgoznak együtt és mennyire elégedettek velük. Fontos, hogy a hozzád hasonló anyagi helyzetben és korban is közel állókat kérdezd meg. (Az Egyesült Államokban a legtöbb középosztálybeli embernek van valódi pénzügyi tanácsadója. Nem arra gondoltak, hogy kérdezd meg, hogy a szomszéd kinél kötött unit linked biztosítást.)

Két fajta tanácsadó van: a fee only, aki órabérért ad tanácsot, vagy a másik fajtája, aki a befektetett összeg nagysága szerint kér százalékot (ez már általában vagyonkezelés, nem sima tanácsadás), illetve azok, akik az eladott termékek jutalékából részesednek, így abban érdekeltek, hogy az általuk forgalmazott termékekből vásárolj.

Egybehangzó vélemény, hogy a fee only tanácsadót válaszd, mert ezzel kivéded az érdekellentétet, hogy a tanácsadó más termék eladásában érdekelt, mint ami neked megfelelő lenne. (A jutalékért dolgozók angol neve a commission based.)

- Az elején tisztázd, hogy miért fizetsz és mennyit, illetve kérdezz rá, kap-e bármilyen jutalékot az értékesített termékek után a tanácsadó és ha igen, miért, kitől, milyen jogcímen, mikor és mennyit. Vállalja-e a 100%-os átláthatóságot, azaz pontosan közli-e, miből mennyit keres? (Vigyázz, attól hogy tőled is pénzt kér, még kereshet pénzt az eladott termékeken is. Sajnos egyre gyakoribb idehaza is, hogy pénzt kérnek a tanácsadásért, de a termékek eladásán ennél sokkal többet keresnek. Szerintem a legjobb, ha egy tanácsadó egyáltalán nem értékesít terméket, az a legtisztább helyzet. Persze ezt nem tudod elérni, ha vagyonkezelőre van szükséged.)

Azt is tedd tisztába, hogy egyszeri alkalomért fizetsz, vagy folyamatos kapcsolattartásért (ez vagyonkezelésnél jellemző) és miből áll a folyamatos kapcsolattartás? Havi, negyedéves, éves konzultáció? Vele leszel kapcsolatban, vagy valamelyik beosztottjával?

- Mit végez a tanácsadó? Pénzügyi tanácsadást, adótanácsadást, vagyonkezelést, pénzügyi tervezést, vagy ezek közül többet is?

- Vállalja-e, hogy írásba adja, hogy mindenkor kizárólag a te érdekedben jár el, soha nem nézi a saját hasznát? (Ennek egyik legjobb biztosítéka, ha senkitől nem fogad el jutalékot, se közvetlenül, se közvetetten.)

- Hajlandó-e leírni, mit ajánlott és mivel kecsegtetett és vállalja-e érte a felelősséget? (“Ha csak évi 20% lesz a hozam, akkor ennyi csilliárd forintja lesz, Kovács úr!”)

- Kérdezz rá, milyen pénzügyi képesítésekkel rendelkezik a pénzügyi tanácsadó, ugyanis ez is ugyanolyan szakma, mint mondjuk a jogász. Nem hiszem, hogy szóba állnál egy jogásszal, aki csak az internetről tanulta meg a szakmát, vagy egy orvossal, aki a Vészhelyzet összes adást végignézve tanulta ki a sebészetet. Tudd meg azt is, mennyi időbe tellett megszerezni ezt a képesítést. (Ha két hétbe, vagy nyolc esti előadás volt hetente egyszer, akkor annyit is ér.)

A Magyarországon elérhető képesítésekről itt írtam, ad egy támpontot, hogy mit végzett a tanácsadó. Azt is leírtam, mi nem pénzügyi végzettség. (A listából kimaradt az amerikai CFA, amit már idehaza is le lehet tenni, ez az egyik legkomolyabb ilyen végzettség, nagyjából megfelel az európai Effas-nak)

- Kérdezd meg, mióta van a szakmában. Szeretjük a frissen végzett orvosokat is, de ha lehet, inkább a professzor úr operáljon, vagy egy olyan kolléga, akinek nem ez az első műtétje, ha már lehet választani.

- Volt-e bármikor büntetve és ha igen miért? Fenn volt-e bármikor a rossz adósok KHR listáján és ha igen, miért?

- Ha vagyonkezelést is végez, nem csak tanácsadást, kérdezd meg, mennyi a legkisebb, a legnagyobb és az átlagos általa kezelt portfólió. Mennyi ügyfele van? (A túl kevés és a túl sok sem szerencsés.)

- Vagyonkezelés esetén csak tanácsokat ad és én hajtom végre azokat, vagy közvetlen hozzáférése lesz a portfóliómhoz és nélkülem is szabadon tudja adni-venni a papírjaimat?

- Melyik cégek termékeit szokta ajánlani vagy értékesíteni és ha egy szűk választékot említ, miért csak ezeket? Van-e lehetősége, hogy bármelyik cég termékét ajánlja, vagy valaki(k)nek a függő ügynöke, így csak azokat a termékeket ajánlhatja?

- Az általa ajánlott termékeknek mi az éves átlagos költsége és az hogyan áll össze? Általában mit szokott ajánlani az ügyfeleknek? Ajánl-e olyan befektetési alapot, aminek van kezdeti, vagy lezárási költsége? (Hogy ez miért fontos és mit árul el, arról már itt írtam.) Nagyon vigyázz, ha önmagától nem ismerteti a költségeket, vagy nincs azokkal 100%-osan tisztában, esetleg igyekszik elbagatellizálni azok jelentőségét, akkor erősen gondolkodj el, hogy másik tanácsadóra van szükséged. Erről már itt írtam bővebben.

- Milyen garanciák vannak arra, hogy az általa ajánlott termékek megbízhatóak és nem átverések? Miért gondolja, hogy az ajánlott termékekben biztonságban van a pénzed?

- Ha egy skálán kell elhelyeznie magát, inkább buy and hold, vagy market timer-nek jellemezné az általa követett technikát?

- Mi alapján szokta differenciálni, hogy kinek milyen terméket javasol? Vagy kaptafára mindenkinek ugyanazt szokta mondani? Mennyire ismer meg téged, az életkörülményeidet, az anyagi helyzetedet, a hiteleidet, a gyerekeid számát és korát, a szükségeidet?

Ha akarod, ezeket a kérdéseket egy listán is a tanácsadó orra alá tolhatod. Az angol verziót itt találod, ha gondolod, fordítsd le magyarra a kérdéseket.

Mindezek után tedd fel azt a kérdést is, szimpatikus-e a tanácsadó? Ha nem, gondold át, akarsz-e vele dolgozni.

Nagyon fontos: mindig a tiéd a végső döntés, bármit is ajánl a tanácsadó, mert a te pénzed, a te jövőd és a te kockázatod, hogy mibe fekteted a pénzed. Soha ne dönts azonnal, ne bízz meg senkiben kontroll nélkül. Mindig aludj pár napot a kapott tanácsra és olvass utána, jó-e neked ez a megoldás.

S néhány rossz kérdés a végére:

- Te miben tartod a pénzed? Mivel a tanácsadónak más pénzügyi céljai lehetnek, mint neked, egyáltalán nem biztos, hogy ez bármit is elárul. Mondjuk lakást akar venni pár hónapon belül, ezért a legtöbb pénzét kivette pénzpiaci alapba. Vagy fordítva: ő is kötött olyan biztosítást, amit árul, hogy elmondhassa, hogy ez annyira jó termék, hogy még neki is van. Attól még nem lesz jó termék. A kockázattűrő képessége is lehet más, nem biztos, hogy neked venni kell abból, amit ő magának vesz.

- Csak akkor fogadok el tanácsot tőled, ha legalább annyi pénzed van, mint nekem. Ez is egy nagy butaság. Akkor a kertészednek is nagyobb legyen a saját kertje, mint a tiéd és a takarítónődnek is nagyobb legyen a háza a tiédnél, mert egyébként hogyan tudná tisztán tartani a tiédet. A sofőröd is drágább autóval járjon, mint a tiéd, mert egyébként hogy tudna vigyázni a tiédre. Persze szakadt ruhás pénzügyi tanácsadótól, aki az egyik hitelkártya-adósságból a másikba szédül, ne fogadj el tanácsot, de attól, hogy neki nincs 200 milliója, csak mondjuk 30 vagy 40 millió, még tudhatja, hogy mit kell csinálni 200 millióval.

- Hajlandó vagy-e sikerdíjért dolgozni? Ez megint egy buta kérdés. Egyrészt jó teljesítmény-e 10% éves hozam, amikor a tőzsde 20%-ot nőtt abban az évben? Másodszor ezzel abban teszed érdekelté a vagyonkezelőt, hogy extrém kockázatot vállaljon, hiszen a haszon az övé is, de a kockázat csak a tiéd. Természetes, hogy olyan kockázatokba fog belemenni, amivel nem biztos, hogy te jól jársz.

Remélem, tudtam segíteni, hogyan válassz magadnak tanácsadót.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.