Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magáncsőd törvény rendelkezései szerint január 1.-ig felfüggesztette a jelzálog fedezettel biztosított ingatlanok végrehajtását.

Ez fontos dátum annak a 175.000 adósnak az életében akik a jelzálog hitelükkel becsődöltek és 90 napot meghaladó tartozást halmoztak fel a bankjuknál. 2016 a végrehajtások éve lesz. A törvények által biztosított elszámolási határidők lejártak, gyakorlatilag semmilyen mesterséges akadály nem áll a bankok útjában, hogy a követeléseiket érvényesítsék.

A bankok szerint a jogi helyzetek tisztázódtak, a tartozásuk a forintosítások után megállapíthatóak. A bankok elkezdték kipostázni a hitelek felmondásáról, illetve a végrehajtás elindításáról a közjegyzői határozatokat. Csak a bankok, a közjegyzők, illetve a végrehajtók kapacitásán múlik, hogy hányan kerülnek ebben az évben árverezésre. A nemzeti eszközkezelő jó esetben 10.000-15.000 ingatlant át tud venni ebben az évben.

A magáncsőd nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a százat sem éri el azoknak az ügyfeleknek a száma, akik egyáltalán jelentkeztek a magáncsőd lehetőségére. Ha a kormányzat nem talál ki valami újabb adósvédelmi programot, akkor a szociális katasztrófa elkerülhetetlen. Az adósoknak haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a finanszírozó pénzintézetekkel, el kell kezdeni a szerződések átdolgozását, aki még tud fizetni.

A felhalmozódott adósságokra könnyítéseket kell kérni kiengedési nyilatkozat formájában. Szerencsére a bankok jó része hajlandó a kompromisszumokra. További jogi lehetőségként felmerülhet gépjármű hitelek esetében a részleges semmisségi eljárások indítása, jelzálog hiteleknél pedig az árfolyam különbözet visszatérítésére érdemes eljárásokat indítani. Egy jó peranyaggal igazolható, hogy a bankok nem tájékoztatták az ügyfeleket megfelelően.

Az ügyfelek rosszul teszik, ha a jó szerencsére várnak. A nyáron nagy valószínűséggel sok kilakoltatás várható. További tanácsok a www.bankikarosultak.hu oldalról szerezhetőek be.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.