Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Hazánkban jelenleg több mint 30 ezer külföldi diák tanul, akiknek a jelentős része munkát szeretne vállalni tanulmányai alatt is. Segítséget is kapnak magyarországi életkezdésükben többek között olyan álláslehetőségek felkutatásával, amelyhez nem szükséges a magyar nyelvtudás.

Magyarországon évről évre több ezerrel nő az Európából és más kontinensekről érkező egyetemi hallgatók száma, akik jellemzően kiegészítő keresetként és szakmai tapasztalat gyűjtése miatt munkát is szeretnének vállalni valahol. Ez persze magyar nyelvtudás nélkül sokszor nem egyszerű, de van kihez fordulniuk.

A Guest Student Kft. arra fekteti a hangsúlyt, hogy a diákok számára ne csak a Magyarországra érkezésük előtt és érkezésükkor legyenek érdekesek, hanem az itt eltöltött idő alatt folyamatosan menedzselni tudják életüket, kiszolgálni az igényeiket a lehető legtöbb területen.

A vállalat lakások kiközvetítése, programok szervezése, a kapcsolódó hivatali ügyek intézése mellett másfél éve már munkalehetőségek felkutatásával is segíti a Magyarországon tanuló külföldiek itteni életkezdését.

Kosinszky Gordon Erik, a cég tulajdonosa és ügyvezetője arról beszélt, egy embernek így nemcsak egyszer, hanem akár háromszor-négyszer is tudnak hosszú távú minőségi megoldást kínálni problémáira az itt tartózkodása alatt, így a folyamatosan kiemelt figyelmét is élvezhetik.

„Ha valaki megérkezik, először lakást kell neki nézni. A tanulás mellett különböző közösségi programokat szervezünk neki, részmunkaidős állást kereshetünk igény szerint, majd ha befejezte az egyetemet, akkor jön a főállású munkaközvetítési része. Az érdeklődés meglehetősen nagy a szolgáltatásaink iránt, pláne az Unión kívülről érkező diákok körében, akik ugródeszkaként tekintenek Magyarországra” – fogalmazott a cégvezető.

Hozzátette, embere válogatja, hogy itt próbálnak meg letelepedni, vagy tovább indulnak Nyugatra, az viszont kétségtelen, hogy szinte kivétel nélkül magasabb a munkamoráljuk a magyar diáktársaiknál. Csak olyan diákokkal működnek együtt, akik legálisan jöttek az országba, a papírjaikat megnézik és a további hivatali ügyeiket is figyelemmel kísérik.

A Guest Student Kft. az elmúlt 5 év során kiemelten szoros kapcsolatba került a Corvinus Egyetemmel (BCE), a Semmelweis Egyetemmel (SOTE) , a Budapest Gazdasági Egyetemmel (BGE) és a Műszaki Egyetemmel (BME). Továbbá kapcsolatban és együttműködésben áll Budapest összes felsőoktatási Intézményével, így egy teljes fővárosra kiterjedő több tízezer embert lefedő kapcsolatrendszere van, amely teljesen egyedi a magyar piacon.

Főként a szellemi munkára összpontosítanak, és olyan cégekkel szeretnének társulni, akik az építészet, gazdaság, informatika és az orvostudomány területén jeleskednek. A szellemi munka mellett persze nyitottak a szakképzettséget nem igénylő, adminisztratív, kisegítő, alkalmi vagy könnyű fizikai munka közvetítésre is.

A fogadtatás abszolút pozitív, az egyetlen nehézség abban rejlik, hogy meg kell találni azokat a cégeket, akiknek van lehetősége befogadni olyan munkavállalót,diákot, aki nem tud magyarul. Mert jó és megbízható munkaerőre mindenkinek szüksége van, és a külföldiek a munkaerőhiány problémájának egyik fő kulcsai is lehetnek.

„Magyarországon és Budapesten a komplexitásunkat és kiterjedt kapcsolatrendszerünket tekintve versenytárs nélküliek vagyunk, ezt magas rangú tisztviselők is alátámasztják, tevékenységünket pedig elismerik.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.