Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Már többször találkoztam azzal az esettel, hogy valaki azért ragaszkodott egy egyébként nagyon drága unit linked biztosításhoz, mert csak azon keresztül tudott befektetni egy alapba, ami egyébként másként nem elérhető.

Inkább vállalta a lélegzetelállító költségeket ( a konkrét esetben 10 éves szerződésnél évi 10,4% TKM, de 20 évesnél is 7,78% TKM évente), csak hogy részese lehessen a csodaalap teljesítményének. Mert az ügynök kijelentette, hogy ebbe az alapba csak náluk lehet fektetni egész Magyarországon.

image

Ez az alap az igen sikeres és híres Warren Buffet cégébe fektető alap, így részesedhetünk a pénzügyi zseni cégének nyereségéből. Ez pedig sokak szerint megér még évi 8-10% garantált költséget is.

Na, kedveseim, ez egy jó nagy átverés, amivel hülyítenek benneteket.

Ha megnézed a biztosításod tájékoztatójában a nevezett alap leírását, azt találod, hogy az alap a pénz 96%-át a Berkshire Hathaway B sorozat részvényekbe fekteti, a maradékot készpénzben tartja a likviditási szükségek kielégítése céljából. (Ez utóbbi bevett dolog a legtöbb alapnál, ebből fizetik ki, ha valaki vissza akarja kérni a pénzét, ez csak egy technikai dolog. A lényeg, hogy semmi más nincs az alapban, mint egy adott részvény.)

Ha rákeresel erre a “Berkshire Hathaway B sorozat” részvényre, rádöbbenhetsz, hogy ezt a részvényt te is bármikor megveheted, hiszen egy egyszerű tőzsdei részvényről van szó. Megveheted dollárért az amerikai tőzsdén és euróért mondjuk a stuttgarti tőzsdén is. Itt találod a leírását: Berkshire Hathaway B részvény.

Ehhez nem kell pénzügyi zseninek lenni, nyitsz egy számlát mondjuk a KBC-nél (vagy bármelyik brókercégnél, ahol tudsz külföldi részvényt venni) és egy gombnyomásra annyi ilyen részvényt veszel, amennyit csak szeretnél.

A teljes költséged az évi 8-10%-kal szemben mindössze 0,3% lesz vételkor, ugyanennyi eladáskor, valamint évente 0,1% számlavezetési díj. Vagyis garantáltan többet keresel évente 8-10%-kal az alacsonyabb költségek miatt, ami a kamatos kamat miatt 10 év alatt már egy igen combos különbséget eredményez. (Konkrétan minimum kétszer annyi pénzed lesz ugyanabból.)

De mindez igaz mindenféle részvényre, kötvényre, befektetési alapra, ETF-re, mindenre. Nem igazán van olyan alap vagy értékpapír, amit ne tudnál te is bármikor megvenni egy gombnyomásra, ezért teljesen felesleges bárkinek akár csak egy fillért is fizetni. Itt leírtam, hogyan tudsz külföldi részvényeket venni: Külföldi részvények vásárlása.

image

Ugyanezen okból csak ezért teljesen felesleges mondjuk privátbanki ügyfélnek lenned. Ott is gyakran az a legfőbb érv, hogy bizonyos papírokhoz csak a privátbanki ügyfelek férnek hozzá. Abban a bankban lehet, de ugyanezeket a papírokat te máshol gond nélkül megveszed. (Csak persze tudd, mit veszel és miért.)

Sőt, a befektetési alapokkal házaló ügynököket is nyugodtan küldd el, amit árul, máshol sokkal olcsóbban megkapod. Erről már itt írtam: Befektetési alapok költségei

Úgyhogy felejtsétek el ezeket a parasztvakításokat, manapság nincs olyan termék a pénzügyi piacon, amihez te nem férsz hozzá bármikor otthonról, a fotelodból. Ha véletlenül nem azt tudod megvenni, hanem egy ugyanolyan másikat, attól sem leszel szegényebb, de ugyanazt is megveheted. Ha tudod a keresett papír ISIN kódját (ez az értékpapírok azonosító kódja), akkor egy jobb brókercég akkor is megszerzi neked, ha éppen nem is tartják a mindennapi kínálatukban. Az ISIN kódot még a Google is megmondja neked.

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a cikkben szereplő Berkshire Hathaway cég, Warren Buffet cége az elmúlt 10-15 évben alulteljesítette a piacokat, az elmúlt évtizedes teljesítmény miatt inkább hívják mítosznak, mint legendának a céget. A könyv szerinti értéket vizsgálva az elmaradás 15 év távlatában összességében majdnem 20%-ot tett ki. Arról ne is beszélve, hogy mivel a cég más cégekbe fektett ismert arányban, a legtöbb részvényt megveheted külön-külön is (Coca-Cola, American Express, stb.), még a Berkshire papírjai sincs sok szükséged.)

A cikket összefoglalva: soha ne hidd el, hogy egy értékpapírt csak egy helyről tudsz megvenni, soha ne vegyél mitoszokat, vagyis felkapott, divatos papírokat, főleg ne úgy, hogy nem néztél utána a cégnek. Azon kívül áruld el nekem, hogyan akartál haszonra szert tenni, ha ennek a cégnek az elmúlt 15 éves teljesítménye 6,4% évente, te pedig ennél jóval többet kifizetsz a unit linked biztosítás költségeire? Garantáltan nem hogy hasznod nem lesz, de még kevesebb is lesz a pénzed a futamidő végére.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Kiszámoló

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.