Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

József szeretne aranyba fektetni, erre lenne havi 50 ezer forintja. Olyan céget keres, amelyik összegyűjti a pénzt és vásárolna neki folyamatosan aranyat, majd nagyobb tételnél ki is szállítaná azt. Azt kérdezi, melyik céget tudnám erre ajánlani.

image

Nos, amit József szeretne, az az úgynevezett aranyszámla. Erről már itt írtam bővebben, most csak röviden pár kifogásom.

Ezzel csak három probléma van:

- Az aranyszámla elképesztően drága lehetőség, ennek mértéke ki van fejtve a fenti cikkben. A költsége veri az átlagos unit linked biztosítások költségeit, az pedig nem kevés. Az is kérdéses, hogy hol őrzik az aranyunkat, valóban létezik az, vagy csak virtuálisan tartják nyilván.

- Az arany a közhiedelemmel ellentétben nem is annyira jó befektetés.

- Valószínűleg nem is való Józsefnek, hogy aranyba fektessen.

Az aranyat valami nagy mítosz veszi körül, miközben a hozama messze elmarad nem csak a részvényektől, de jóformán még a kötvényektől is. A fizikai arany sem osztalékot, sem kamatot nem fizet, de legalább drága az adásvétele és az őrzése sem feltétlen egyszerű.

Az alábbi ábrán az amerikai tőzsde és az arany éves átlaghozamát láthatjátok 1945-ig visszamenőleg.

Az elmúlt 10 évtől eltekintve az arany még csak meg sem tudta közelíteni az amerikai tőzsde hozamát.

Ezzel szemben azonban a volatilitása (az árfolyam-ingadozása) veri a részvényekét.

Az alábbi ábrán az arany árfolyamváltozását láthatjátok inflációval korrigáltan.

Nem csak az látszik az ábrán, mennyire hektikusan változik az árfolyama, de az is, hogy 45 év távlatában még csak olcsónak sem mondható az arany jelenlegi ára, sőt jóval a több évtizedes átlagára felett van, még mindig bő négyszáz dollárral drágább, mint volt átlagosan az elmúlt közel ötven évben.

Bármilyen furcsa, nem nagyon szól semmi az aranybefektetés mellett. Sokan abból indulnak ki, hogy az arany az kézzel fogható, egy cégben való részesedés (részvény) meg olyan megfoghatatlan. De ennyi erővel a lakásod tulajdonlapja és a saját ceged tulajdonlása is csak egy papír, amit bármikor elvehetnek tőled. (Amire volt is példa nem olyan régen a történelemben.)

Én még emlékszem arra is, amikor pár évtizede kötelező volt a tulajdonomba került aranyrudat felajánlani a magyar államnak megvételre, természetesen a nem túl vonzó hivatalos árfolyam mellett, a be és kivitele pedig radikálisan volt korlátozva. Miközben pár dollár vagy márkabankjegyet könnyű volt ki- vagy becsempészni, egy azzal egyenértékű fizikai arannyal sokkal nagyobb volt a lebukás esélye.

A fizikai arany vétele is drága (a vételen és az eladáson akár 10%-ot is bukhatunk, ami átlagosan mintegy kétévi teljes hozamunknak felel meg) és az őrzése is pénzbe kerül. Az adózás szempontjából a nyereség minimum 16%-a az adókulcs, de ha rendszeresen adjuk-vesszük, mondjuk évente több alkalommal adunk el belőle, akkor a 27% EHO-t is ki kell fizetnünk.

Ezzel együtt is lehet része egy portfóliónak az arany, mert a korrelációja alacsony a többi értékpapír árfolyamával. (Vagyis gyakran akkor drágul, amikor mondjuk a részvények ára esik.) De semmiképpen nem érdemes túlsúlyozni, 5-10%-nyi részesedés bőven elég és legyünk tisztában a várható (alacsony) hozamával, a drága adásvételi és őrzési költségével és a hektikus árfolyam-mozgásával is. Azon se lepődjünk meg, ha újra 20 évig 800 dollár alatt lesz az arany ára.

S ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy Józsefnek érdemes-e aranyat vennie. Sajnos a levélből nem derül ki, mekkora vagyona van másban s vajon a havi 50 ezer forinton kívül mennyit tenne még félre nem arany befektetésbe, de szerintem valószínű, hogy ez az összes pénz, amit havonta el tudna tenni.

Neki szerintem nem való az arany, bármekkora divatja is van. De ha már van vagyona és nem csak aranyban szeretne takarékoskodni, akkor is jobban jár, ha aranyszámla helyett inkább összevárna annyi pénzt, hogy tudjon venni egy-egy unciányi aranyérmét (ez 320-350 ezer forintot jelent). Esetleg vehetne fizikai aranyba fektető ETF-et is, mint például az SPDR Gold Trust ETF. Ennek előnye, hogy olcsóbb a megvétele, nem otthon kell őrizgetni, könnyebb eladni, bár tény, hogy így ugyanolyan kézzel fizikailag megfoghatatlan befektetés, mint egy akármilyen másik részvénybefektetés.

 

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.