Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

André Kertész fotópályázat 2014.

Szigetbecse Községért Közalapítvány fotópályázatot hirdet felnőtt és ifjúsági(18 éves korig) korcsoportban a következő két kategóriában:

1. Portrék, események Szigetbecse vonzáskörzetében:a pályázat célja fotóinkkal közelebb kerülni az emberábrázoláshoz, valamint a településünk vonzáskörzetében zajló események, rendezvények megörökítése.

2. A Csepel-sziget természeti értékei: a pályázat célja környezetünk állat- és növényvilágának, természeti értékeinek bemutatása.Részvételi feltételek: nevezni lehet mindkét korcsoportban és mindkét kategóriában maximum 3-3 db A4-es színes vagy fekete-fehér papírképpel. Manipulált kép beküldése a versenyből való kizárást vonja maga után (a művészi koncepcióba illő változtatás nem számít manipulációnak). A pályázott fotókat digitálisan is kérjük elküldeni email címünkre. Nincs nevezési díj. Bárki pályázhat, nemtől, kortól, lakhelytől függetlenül. A pályázott fotók a kiíró tulajdonában maradnak, s azokat kiállítási tárgyként szerepeltethetik.

Pályázat benyújtási határideje: 2014. június 10.

Pályázat benyújtásának címe: Szigetbecse Községért Közalapítvány 2321. Szigetbecse Petőfi S. u. 34. Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., telefon: 06-30-317-4285, 06-30-391-3325, 24-513-510

A pályázónak jeligét kell választani. Minden fotó hátsó oldalára rá kell írni: a választott korcsoportot (felnőtt vagy ifjúsági), a kategóriát, a fotó címét, készítésének helyét és idejét, valamint a pályázó által választott jeligét. A fotók mellé lezárt borítékban helyezze el a pályázó adatait (nevét, címét, email címét, telefonszámát). A lezárt boríték tetejére írja rá a jeligéjét.

Díjazás:Felnőtt korcsoportban mindkét kategóriábanI. did: 15 000 Ft értékű ajándékutalványII. díj: 10 000 Ft értékű ajándékutalványIII. díj: 5000 Ft retake ajándékutalványIfjúsági korcsoportban mindkét kategóriábanI. díj: 10 000 Ft értékű ajándékutalványII. díj: 8000 Ft értékű ajándékutalványIII. díj: 5000 Ft értékű ajándékutalványA fenti díjakon kívül a szponzorok különdíjakat oszthatnak.A pályázott fotókból fotókiállítás nyílik a Petőfi Sándor Művelődési Házban Szigetbecsén.Az eredményhirdetés és a fotókiállítás megnyitójának várható időpontja július 4-e 18.00 óra.http://www.szigetbecse.hu

pafi.hu

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.