Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A költségvetés - ahogyan a veszélyhelyzet alatt, úgy a járványügyi készültség idején is - maradéktalanul biztosítja a koronavírus-járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat. A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként, az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium szerdán.

Megjegyezték, hogy az idei gazdasági és költségvetési folyamatokat teljes mértékben átírta a koronavírus-világjárvány társadalomra és a gazdaság minden részére gyakorolt hatása. 2020 első hat hónapjában a központi költségvetés 1534,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 11,2 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 313,9 milliárd forintos hiányt értek el.


    Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 390,0 milliárd forintot tett ki.
    2020 júniusában a központi alrendszer 785,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a 2019. évi azonos havi hiány 213,6 milliárd forintot tett ki.
    Idén június végéig 520 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések (például védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztető gépek beszerzése).
    2020. június végéig 489,5 milliárd forint fejlesztési célú uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, a 2020. évi első féléves uniós kiadások ugyanakkor meghaladták a 1085,1 milliárd forintot.


    A költségvetésben létrehozott, az Európai Unióból érkező járvány elleni támogatások alapjába továbbra sem érkezett uniós támogatás, a járvány elleni védekezéshez szükséges forrásokat a kormány teljes mértékben a hazai költségvetésből fedezi. Emellett a hazai kiadások közül 2020. június végéig kiemelhetők a közúthálózat fenntartására és működtetésére (61,6 milliárd forint), a Falusi útalapból (57,0 milliárd forint), a kiemelt közúti projektekre (55,0 milliárd forint) kiadott források - írta a PM.
    Megemlítették még, hogy a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 40,8 milliárd forint, a közúthálózat felújítására 37,4 milliárd forint, a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból 34,0 milliárd forint, a Modern városok program terhére 29,1 milliárd forint kifizetés jutott, továbbá jelentős összeget fordítottak a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (24,6 milliárd forint) is. Megkezdődött továbbá az egészségügyi és egészségügyben dolgozók egyszeri rendkívüli juttatásának kifizetése is - áll a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.