Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hónapokban olyan nemzetközi védőhálót alakított ki, amelynek segítségével rövid időn belül akár 10 milliárd euróval képes növelni devizalikviditását, így bármelyik részpiacon fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni a nemzetközi tartalékok biztonságos szintjének megtartása mellett - jelentette be csütörtökön a magyar jegybank.

Az Európai Központi Bankkal (EKB)  kötött repo (értékpapír visszavásárlási) szerződés felhasználásával az MNB 4 milliárd euró likviditást biztosíthat a hazai pénzügyi intézmények számára. A Kínai Népköztársaság jegybankjával, a PBoC-val  2013-ban kötött devizacsere-megállapodás (swap) mintegy 2,5 milliárd eurónyi likviditást biztosít, a Nemzetközi Fizetések Bankjával (BIS) kötött repo szerződés 2 milliárd eurót tesz elérhetővé,az amerikai Federal Reserve által meghirdetett repo eszközön keresztül pedig 1-2 milliárd dollár értékű likviditás érhető el az MNB számára - sorolta közleményében az MNB.


    A megállapodások eredményeként kiépített védőháló a jegybanki devizatartalékon felül jelent addicionális devizalikviditást. A védőhálóval a jegybank számottevően növelte rendelkezésre álló mozgásterét, ezzel bármelyik részpiacon esetlegesen fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni, a nemzetközi tartalékok biztonságos szintjének megtartása mellett.


    Az MNB nemzetközi tartaléka június végén 30,2 milliárd eurót tett ki, amivel  érdemben meghaladja az összes releváns referenciamutató értékét - hangsúlyozta az MNB. A tartalékok júniusban 1,1 milliárd euróval gyarapodtak és a február végi állapothoz képest 5,3 milliárd euróval álltak magasabban. Legutóbb 2016 februárjában haladták meg a 30 milliárd eurót.
    Közleményében az MNB megjegyzi: az elmúlt évtizedben követett gazdaságpolitika megteremtette és fenntartotta az ország makrogazdasági egyensúlyát, csökkentette a külső és belső sérülékenységét, jelentősen mérsékelte az ország devizakitettségét. Ennek köszönhetően a magyar gazdaságot stabil fundamentumok és erős növekedés mellett érte el a koronavírus-járvány.


    A járvány nagyfokú bizonytalanságot okozott a világgazdaságban, egyes részpiacokon különösen megnövelve a volatilitást. A gazdasági növekedés helyreállítása és a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében az MNB kész minden lehetséges támogatást biztosítani a magyar gazdaság számára - hangsúlyozta a közlemény.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.