Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Pannon Park biodómjának belső látványterve Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert, budapest.hu
A Pannon Park biodómjának belső látványterve Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert, budapest.hu

Huszonötmilliárd forinttal támogatja a kormány a Fővárosi Állat- és Növénykert új területe, a Pannon Park létrehozását, a kabinet szerdán döntött a támogatásról - jelentették be Tarlós István főpolgármester, Kovács Zoltán kormányszóvivő és Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

A Városliget megújulásához szervesen kapcsolódó projekt több ütemből álló fejlesztési tervének megvalósulása után európai, sőt világszínvonalú állatkert és olyan bemutatóközpont jön létre, amely egyedülálló. A kormány 25 milliárdos keretösszegben nyújt támogatást a fővárosnak és a fővárosi állatkertnek a tervei kivitelezésében – hangzott el.

Tarlós István köszönetét fejezte ki a kormánynak a fejlesztési elképzelések támogatásáért. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel már tavaly megegyeztek, és az év elején is megerősítették, hogy a főváros és a kormány a budapesti fejlesztésekben együttműködik. Az állatkert, amely Európa és a világ egyik leghíresebb állatparkja, jövőre lesz 150 éves. Az utóbbi száz évben mintegy százmillió látogatót vonzott, ezzel messze a leglátogatottabb hazai kulturális attrakció, amely megérett a területbővítésre – fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette: 2016-ban átadják a Meseparkot, várhatóan 2018-2019-ben pedig elkészül a különleges biodómmal kiegészülő Pannon Park is. Emellett a Vidámpark egykori területén új látogatóközpontot, kiszolgáló gazdasági egységeket alakítanak ki.

{mp4remote}http://www.budapestvideo.hu/attachments/550_25-milliard-a-pannon-parknak.mp4{/mp4remote}

Előzmények

A Fővárosi Állat- és Növénykert területe a közelmúltban jelentős mértékben kibővült. Az 1866. augusztus 9-én megnyílt kert területe története során többször is változott, de a múltban ez a változás mindig a terület csökkenésével járt. Így az 1864-ben kijelölt 18 hektárnyi terület az 1950-es évekre 10,71 hektárnyira zsugorodott. Ez komoly nehézségeket jelentett az állatkert fejlesztésében. Az elmúlt évtizedek során több ötlet is felmerült a területi szűkösség orvoslására, de ezek közül végül egy sem valósult meg.

Közben a szomszédos Vidámpark a rendszerváltoztatás óta egykori látogatóinak 4/5-ét elveszítette, fenntartása mind nagyobb nehézséget okozott. Működésének utolsó öt évében Budapestnek összesen egymilliárd forintnyi közpénzt kellett áldoznia csak arra, hogy a Vidámpark a szezon kezdetén egyáltalán megnyílhasson. A kialakult helyzetben a Fővárosi Közgyűlés a Vidámpark bezárásáról hozott határozatot, a területet pedig a Főváros Állat- és Növénykert kapta meg.

A korábbi üzemeltető 2014 februárjában vonult le a területről, az állatkert április végére már megnyitotta a területen az új Holnemvolt Parkot. Ennek a családi szórakoztató parknak a látogatottsága az első évben elérte a 450 ezer főt, vagyis jóval meghaladta a Vidámpark utolsó éveinek átlagos éves látogatószámát.

A Holnemvolt Park kialakításával párhuzamosan az állatkert középtávú fejlesztési tervet is kidolgozott a terület hasznosítására. Ennek két fő tematikai egysége van: a Mesepark és a Pannon Park. Az új, 6,5 hektárnyi terület nagyobb része, mintegy 4 hektár a Pannon Park számára van fenntartva, a fennmaradó területet, illetve a volt gazdasági udvart a Mesepark foglalná el.

KÉPGALÉRIA - Látványtervek az állatkert fejlesztéséről

Az állatkert, a Mesevár és a Pannon Park területe térképen

Mesepark

A Mesepark, illetve annak központi létesítménye, az úgynevezett Mesevár tematikája a magyar mesék állatszereplőin, tehát meseállatokon, és nagyrészt szelíd, simogatható állatokon alapul. Ebben a zónában tehát állatsimogatók, háziállatok és ház körüli állatok bemutatói, játszóház, egyedi mese-játszóterek, gyermeklovarda, állatterápiás létesítmények kapnának helyet. A Meseparkhoz kapcsolóan üzemelnének a műemléki játéküzemek, egyúttal az autentikus városligeti, „Lizsé” hagyományokat is felelevenítve.

A Meseparkhoz kapcsolódóan alakítanák ki a madárkórházat, amelyben az állatkert évente mintegy kétezer állatot érintő mentő tevékenysége kaphatna új, végleges otthont. Ezzel nemcsak a mentőmunka körülményei javulnak, hanem több lehetőség lesz arra is, hogy a nagyközönség az állatmentő tevékenység gyakorlati műveleteiről minél többet láthasson a saját szemével.

Pannon Park

A Pannon Park központi létesítménye egy úgynevezett biodóm lenne. Ebben a Pálmaháznál is sokkal nagyobb, hatalmas csarnokban buja növényzet és gazdag állatvilág, lényegében egy fedett park és közösségi tér várná a látogatókat. A biodómhoz Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriuma, illetve tágas szabadkifutók csatlakoztatnának. A biodóm kívülről egy füves dombra emlékeztetne, a tetején pedig hatalmas üvegfelületeken át áradna a fény a csarnok belsejébe. A komplexum együtt a régió egyik legfontosabb, élvonalbeli turisztikai programhelyszíne lenne.

A természetközeli, nagyvonalú környezetben bemutatott állatok és növények látványa mellett a a Pannon Park rengeteg élményt is kínálna. Többek között egy vízi szafarin is részt vehetnének a látogatók.

A Pannon Park a Kárpát-medence múltbeli élővilágát igyekszik felidézni. Évmilliókkal ezelőtt ugyanis hazánk éghajlata jóval melegebb volt a mainál, és egészen másfajta élővilág népesítette be, mint manapság. Természetesen nem a dinoszauruszok koráról beszélünk, hanem a földtörténeti közelmúltról, a miocén korról, amely nagyjából 25 millió évvel ezelőtt kezdődött és 5 millió évvel ezelőtt ért véget. Ebben az időben a Kárpát-medencében olyan állatcsoportok képviselői is éltek, amelyek ma már csak trópusi, szubtrópusi területeken fordulnak elő. Természetesen az akkoriban itt élt ősi fajok ma már nem léteznek, de mai megfelelőik, rokonaik, leszármazottaik együttes bemutatása segíthet felidézni, milyen is lehetett a táj a Kárpát-medencében ebben a múltbeli időszakban.

Állattartás szempontjából részben olyan állatok kaphatnának itt új, a XIX. századi elvárásoknak mindenben megfelelő férőhelyet, mint például az ázsiai elefántok. Ez a faj ugyan most is látható az állatkertben, ám az új helyen egy akár 6-9 állatból álló elefántcsorda is elhelyezhető lenne. Emellett számos olyan, a tematikába illeszkedő állatfajt is be lehetne mutatni, amely vagy régebb óta hiányzik az állatkertből vagy eddig még soha nem mutatták be, ilyen például a csimpánz vagy a tengeri tehén.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.