Kerületi Újság hirdetési lehetőségek


Müller Cecília hozzátette: rendkívüli kihívást jelent a fertőzöttek számának csökkentése, ezért is lépnek életbe hétfőtől a kontaktusok számának csökkentését célzó korlátozások.
    Elmondta:...



Müller Cecília hozzátette: rendkívüli kihívást jelent a fertőzöttek számának csökkentése, ezért is lépnek életbe hétfőtől a kontaktusok számának csökkentését célzó korlátozások.
    Elmondta: jelenleg 105 371 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, az új fertőzéseket jelentős számban a vírus angol mutációja okozza. Emlékeztetett: egy-két héttel korábban az aktív fertőzöttek száma 80 ezer körül volt, ezért kell szigorítani a higiéniai szabályokon és gyorsítani a védelem kialakítását.
    Beszámolt arról, hogy rendben folyik a regisztrált idősek oltása, ők 1,5 millióan vannak, és a legidősebbek közül 432 ezer embernél már befejezték az oltást, közülük 432 száz évnél is idősebb kapta már meg az oltást. Müller Cecília közölte azt is, hogy a favipiravir hatóanyagú készítményt már a járóbeteg-ellátásban is használhatják az orvosok, amitől azt várják, hogy a gyógyszert a fertőzés korai szakaszában alkalmazva nem alakul ki súlyos szövődmény, és kevesebben kerülnek kórházba
    Bejelentette azt is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) telephelyén - központi és európai uniós forrásból - új, úgynevezett BSL-4-es szintű nemzeti biztonsági laboratórium épül. Jelezte, már van egy ilyen besorolású laboratóriuma az NNK-nak, azonban az új létesítményben a legkorszerűbb technológiát és infrastruktúrát alkalmazva képesek lesznek a legveszélyesebb kórokozók azonosítására, kutatására.
    Az országos tisztifőorvos kiemelte, az elmúlt héten 9 százalékkal nőtt Európában a koronavírus-fertőzöttek száma, az emelkedés Magyarországon is megfigyelhető. Kórházban 6867 embert ápolnak kórházban, közülük 677-en vannak lélegeztetőgépen. Csütörtökön 143-an hunytak el a betegség következtében, a legfiatalabb 29, a legidősebb 95 éves volt.
    Jó hírnek nevezte a szakember, hogy nő az oltási kedv, míg egy decemberi felmérés szerint országosan 15 százalékos volt az oltási hajlandóság, ez az elmúlt héten 42 százalékra emelkedett.

MTI 2021. március 5.


Forrás: koronavirus.gov.hu


A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.