Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja – mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, írja az MTI.

Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát – közölte. A KDNP elnöke kifejtette, megrendülten értesült a Szentatya halálhíréről.

„Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra”
– idézte fel.

Amikor értesült a halálhírről, mind a magyar köztársasági elnök, mind a miniszterelnök kondoleáló levelet küldött a camerlengónak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak a protokolláris hagyományoknak megfelelően – tette hozzá. Semjén Zsolt szerint a Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt. „Magyarország kormányának elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt arról is beszélt a kormany.hu-nak, milyen kiváló kapcsolatot ápolt a pápa a magyarsággal.

„Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, akkor mindig magyarul mondta, hogy ‘Isten éltesse!’ Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta”
– mondta a politikus.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.